Egyéb kategória

Bemutatjuk nektek az Instagram legnagyobb boszorkányait

Itt a halloween, és már csontig rágtuk a témát, azért valami ehhez kapcsolódót mégis meg szeretnék osztani veletek én is. Ha nem volt még elég az év egyik legsötétebb ünnepéből, akkor tudom fokozni a hátborzongató dolgok listáját. Elhoztam nektek azokat a lányokat, akik azt állítják magukról: ők bizony boszorkányok.
vous - 2015.10.30.
Bemutatjuk nektek az Instagram legnagyobb boszorkányait

Körmök, jelmezek és halloweeni sminkek. Rengeteg ilyesmit mutattunk már nektek az elmúlt hetekben, most pedig tovább fokoznám a horrorérzést. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egyszer hiszek a varázslatban, máskor meg egyáltalán nem. Néha így, néha úgy. Tudom, hogy nem léteznek boszorkányok, a jóslásban és a jövő felderítésében sem hiszek. Valamiért mégis foglalkoztatnak ezek a témák. És mit ad isten, egyre több helyen tűnnek fel a boszik, a mágia és nem, ez nem Harry Potter-féle mese habbal.

A közösségi média úgy látszik, nemcsak nekünk, átlagos halandóknak, de a boszorkányoknak is fontos. Beszélhetünk a negatív hatásairól, minden kornak megvan a maga átka, a miénk most épp ez. Viszont ha már van, valami hasznot húzhatnánk is belőle. Legalábbis az Instagram boszijai tuti így gondolkodnak, mert újonnan ellepik a képmegosztót a furábbnál furább, mágiás-varázslatos felhasználók és képeik. Ebből hoztam nektek egy kis válogatást!

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.