Egyéb kategória

Szuperkedves és megható dolgot tesz diákjaiért ez a gimnázium

Üres hassal nehezen megy a tanulás, ismert fel egy komoly problémát egy amerikai középiskola igazgatója. Nem is hagyta annyiban a dolgot, igazán kreatív és tiszteletreméltó módon oldotta meg nélkülöző diákjainak égető problémáit.
vous - 2015.12.01.
Szuperkedves és megható dolgot tesz diákjaiért ez a gimnázium

A Washington gimnázium Beaufort megyének azon a részén található, ahol kimagaslóan sok a nélkülözők száma. Noha az iskola rögtön felajánlotta a tanulóknak az ingyenes és kedvezményes étkeztetéseket az iskola épületében, de még mindig kevés volt ahhoz, hogy a probléma megoldódjon.

Volt, hogy odajött hozzám egy diák a folyosón, és megkérdezte, van-e fogkrémem, mert nem tud hozzájutni. Tudtam, hogy segítenem kell nekik, és nem csak úgy, hogy adok egy-egy fogkrémet némelyiküknek. Segíteni kellett, különben hogyan neveljünk ki éhező gyerekekből tudósokat?

– mondta a HuffingtonPostnak Misty Walker, a gimi igazgatója. Összefogott több iskolákat segítő szervezettel, és létrehoztak egy szekrényt az épületben, amit folyamatosan feltöltöttek különféle tinibarát termékekkel: gyorsan fogyasztható ételekkel, higiéniai eszközökkel, tanszerekkel. Látva, hogy a kezdeményezés sikeres, egyre több segítő szándékú egyesület csatlakozott a programhoz.

A program teljesen anonim. Aki úgy érzi, szüksége van valamire, az bemegy hozzájuk, és segítenek neki. Ez azért is jó, mert így bizalom épül ki a kapcsolattartók között, és hosszú távon is segíthetik a diákok életét. Idővel előtérbe kerülnek olyan témák, hogy mi a helyzet az osztályban, mi okoz nehézséget a gyerekeknek, és mit szeretnének kezdeni az életükkel.

Le a kalappal előttük, ez aztán tényleg menő hozzáállás és követendő példa!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.