Egyéb kategória

„Harag nélkül váltunk el a Music FM-mel” – Pordán Petra a munkahelyváltásáról

Pordán Petra, a Music Fm egykori műsorvezetője péntektől a Sláger TV-ben lesz látható. Az egykori rádiós most mesélt nekünk az új munkájáról és arról, hogyan vált el az Önindítótól.
vous - 2016.02.11.
„Harag nélkül váltunk el a Music FM-mel” – Pordán Petra a munkahelyváltásáról

Ahogy megírtuk nektek, Pordán Petra otthagyta a Music Fm-et. Csütörtök reggel még csak annyit tudtunk, hogy egy tévécsatornával tárgyal, és a rádiós elfoglaltságait nem tudja összeegyeztetni az új munkával, ezért döntött úgy, hogy távozik a rádiótól.

Petrát telefonon értük utol, és elmondta, mennyire izgatott, hiszen péntektől a Sláger Tv Halló, Angyalok című műsorában lesz műsorvezető Aryee Claudia Dedeivel. A volt rádiós elmesélte azt is, mire számíthatnak a nézők: „az új műsor egy szórakoztató, fiataloknak szóló adás lesz, kívánságműsorral. Lényegében ez egy partira hangoló műsor, ahová a nézők betelefonálhatnak, kérdezhetnek tőlünk.”

Petra hozzátette, nem haraggal vált el a Music Fm csapatától, imádta az ott töltött négy évet.

Forrás:
Facebook/ Pordán Petra

Sok sikert kívánunk!

Címkék: #pordán petra

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.