Egyéb kategória

Segítek, hogy ne veszítsétek el önmagatokat a párkapcsolatotokban

Tudom, mindenki könnyen felhorkan ezt hallva, hogy ugyan már, nem fordulhat elő, hogy elveszítsétek önmagatokat egy kapcsolatban! Pedig de, az az igazság, hogy szinte észrevétlenül belekerülhettek ebbe az alattomos gödörbe, és igen, ehhez ti is kelletek!
vous - 2016.02.21.
Segítek, hogy ne veszítsétek el önmagatokat a párkapcsolatotokban

Az egész apró dolgokkal kezdődik, mikor a rózsaszín ködben könnyedén elodázzátok a saját vágyaitokat, akaratotokat. Aztán azon kapjátok magatokat, hogy egyre bosszúsabbak vagytok: mert az ő filmjét nézitek, az ő barátaival lógtok, az ő kedvenc kajáldájában esztek. Húzzátok a strigulákat magatoknak, és egyre jobban eltávolodtok egymástól, mert úgy érzitek, nincsenek rátok tekintettel. Pedig az egész rajtatok is múlik!

Pánikra azért nincs ok, minden gödörből van kiút. Ha a most következő 3 dologra ügyeltek, akkor előbb-utóbb megtaláljátok a gödör mélyén azt a bizonyos kötelet, amivel ki tudjátok húzni magatokat a mélyből, és a kapcsolatotokba is visszatér a napfény: azaz ti.

Válasszátok magatokat először!

Forrás:
pixabay

Nem, ez nem önzőség, csupán bölcs döntés. Nektek is fel kell töltekeznetek, és igenis valósítsátok meg a saját álmaitokat, vágyaitokat, amire időt kell szánnotok. Miért ne részesíthetnétek előnyben a saját akaratotokat néha? A párkapcsolat arról is szól, hogy a társatok támogatja a ti céljaitokat is, és hagyja, hogy olykor a másik vágyai, kérései teljesüljenek.

Kerítsetek időt a saját dolgaitokra!

Legyetek egyedül néha, és csináljatok olyan dolgokat, amiket élveztek. Legyen az hobbi, sport, barátokkal való találkozás. Ha ezt a „kimenőt” nem időzítitek be magatoknak, előbb vagy utóbb azt fogjátok érezni, hogy valamit nem kaptatok meg, és ez sértődöttség formájában fog megjelenni. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ez milyen csipkelődős veszekedésbe csap majd át?

Húzzátok meg a határokat!

Ne tetszelegjetek az áldozat szerepében, mert ezt a feszültséget csak magatoknak generáljátok, és csak gyengíti a szövetségeteket. Megbillen majd az a bizonyos szék, ami a párkapcsolatotokat jelképezi. Amikor kompromisszumot köttök a másik javára, egyre dühösebbek lesztek, úgy érzitek, nem kapjátok meg a visszajáró kompromisszummennyiséget, de ugye tudjátok, hogy ehhez valamikor nektek is nemet kell mondanotok? Mutassátok meg a határaitokat, és mondjátok meg, mire van szükségetek!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.