Egyéb kategória

Nagy dobásra készül Nemes Jeles László – legyetek ti is részesei!

Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia hihetetlenül népszerű, sok ember szívébe zárta a filmet, a stábot, miután könnybe lábadt szemmel szorítottunk nekik egy bő éven át. Hamarosan otthonról is megnézhetitek a Saul fiát, ugyanis megjelenik DVD formátumban.
vous - 2016.04.02.
Nagy dobásra készül Nemes Jeles László – legyetek ti is részesei!

Minden Cannes-nal kezdődött, a zsűri nagydíjával, aztán Nemes Jeles filmje történelmet írt, elhozta az első magyar Golden Globe-díjat, majd 2016 februárjában Oscar-díjjal bővült a repertoár, amit mi, magyarok büszkén figyeltünk, a főszereplő, Röhrig Géza pedig szupermenő fotókkal ünnepelt. Két nappal az Oscar-díj elnyerése után a stáb Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

Minden film egy kihívás, a lényeg, hogy nem szabad ellustulni. Bölcsesség és szerencse kell ahhoz, hogy az Oscar súlya ne nyomjon agyon

– mondta Nemes Jeles László, amikor a jövőről kérdezték. Majd humorosan hozzáfűzte: „Persze az is lehet, hogy többé nem csinálok normális filmet.” Mi persze ettől nem tartunk!

Ezeknek a felfoghatatlan sikereknek akár ti is a részesei lehettek. Nemes Jeles László ugyanis nem pihen, szereplőket keres a következő nagyjátékfilmjéhez. Április 7-én minden színészkedni vágyó ember szerencsét próbálhat a castingon, aminek a részleteit itt találjátok.

Ha azonban úgy érzitek, nem vagytok elég bátrak ahhoz, hogy megcsillogtassátok színészi tudásotokat, és a filmek világa csak a kanapéról vonzó, akkor se csüggedjetek! A Saul fiát április 15-től DVD-n is megnézhetitek, addig pedig előrendelhetitek.

„Megnéztem azt a magyar filmet, amelyik mindent vitt tavaly”

„Jó hangulatban elfoglaltuk a helyünket a Toldiban, barátnőm unszolására még pop-cornt is vettem, pedig nem szokásom. Akkor még nem sejtettem, hogy 10 perc után egy falat se fog lemenni a torkomon” – osztja meg élményeit Juci, aki elsők között nézte meg az Oscar-díjas filmet. S hogy mit gondolt róla, miután kijött a teremből? Ide kattintva elolvashatjátok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.