Nyilván az sem segített, hogy hallássérült vagyok, és a tanár forgolódott magyarázat közben, de egy szinten túl – deriválás – már a különtanár sem segített. Mondjuk az sem, hogy szívből utáltam ezt a tárgyat. Persze ennek a gyűlöletnek is voltak fokozatai, amiket szerintem mindenki ismer, aki küszködött a számokkal.
Nem volt szégyenérzetetek
Már ha puskázásról volt szó. Akár addig is elmentetek, hogy ha a kezetekbe került a másik osztály dolgozata, akkor kidolgoztattátok a matekosokkal, és a készet adtátok le a doga végén. Mondjuk az már nehezebb meló volt, hogy eldöntsétek, mennyire rontsátok el a példákat, hogy egy erős közepesre jöjjön ki, mert ugye ahhoz is egy kis matek kell. Meg az, hogy értsétek, mi az a kriszkrasz előttetek a papíron.
A „matekosok” egy külön faj voltak az osztályotokban
Egyszerre gyűlöltétek és tiszteltétek őket, és titkon reméltétek, hogy egyszer csak úgy menni fog nektek is a deriválás. Persze ez nem történt meg.
Sírtatok egy kicsi geometriáért
Az egyetlen dolog, ami megmentett benneteket az év végi bukástól, hogy a dolgozatokban voltak geometriai feladatok is, amiket tudtatok. Reméltétek, hogy kerül bele annyi, hogy a karót megússzátok. Én imádtam és szerettem a geometriát, lehet, hogy ezért rajongok a geometrikus trendekért?
A gondolat: mikor lesz erre szükségetek? MIKOR?
A deriválásra, a logaritmusra? És ebből adódóan eldöntöttétek, hogy kizárólag valami olyasmit tanultok majd, ahol nem kell a matek. Én mondjuk hangosan felröhögtem, mikor fel kellett vennem kommunikáción a közgázt. Akkor a matek már szinte imádatom tárgya lett, és a közgáz lépett a helyére.
Pedig a matek a művészetekben, sőt az élet minden területén ott van. Erről a csodálatos jelenségről itt írtam is nektek!
Ti szerettétek a matekot?
