
Előfordulhat, hogy olyan helyre mentek dolgozni, vagy iskolába, ahol eleinte olyan magányosnak érzitek majd magatokat, mint a kisujjatok. Akkor még nincs ott barátnő vagy haver, akivel összeköltözhetnétek, egyedül kell megoldanotok mindent. Levinni a szemetet, elvégezni a napi teendőket, főzni magatokra és sorolhatnám. De ami szerintem a legrosszabb: éjszaka egy üres lakásban alszotok. Az egyik ismerősöm épp nagyon hasonló cipőben jár, ugyanis külföldre ment dolgozni egy kisebb faluba. Idegen emberek, idegen hely, idegen nyelv. Ő aztán joggal kérdezhetné:
Na, ilyenkor mi van?
De nem teszi, hanem figyel a következő pontokra, amiket a Bustle szerint jó, ha betartunk ilyen esetben.
Ne ijedjetek meg!
Jogos az ijedelem. Eddig kolitársakkal, barátokkal, előtte pedig a családdal éltetek együtt, mindig nagy nyüzsgésben, most pedig csak a csend vár otthon titeket. Ha az éjszaka kellős közepén, koromsötétben valami furcsa zajt hallotok, nem lesz már senki, akire támaszkodhattok. A lényeg: ne féljetek annyira, próbáljátok megoldani magatok a problémákat. És itt most nem csak az ágy alatti szörnyekre gondolok…
Tegyetek biztonsági intézkedéseket
Ha attól jobban érzitek magatokat, hogy jobban be vagytok biztosítva, tegyetek ilyen intézkedéseket. Egy extra lakat, lánc, sőt, rács az ajtóra nagy magabiztosságot adhat.
Szokjátok meg: csak magatokra számíthattok
Ha eddig nem töltöttetek elég időt egyedül, hozzá kell szoknotok bizonyos dolgokhoz. Eleinte például az is furcsa lesz, hogy a régi szobatársatok nélkül indultok hazafelé. Legyetek bátrak, ne féljetek idegen városban az utcán. Viszont mindenképpen járjatok nyitott szemmel! Jobb, ha ahhoz is hozzászoktok, hogy minden ház körüli teendőt egyedül kell csinálnotok, így rendesen osszátok be az időtöket!
Bulizzatok is!
Attól, hogy nincs társatok otthon, még muszáj lesz kikapcsolnotok. Ha nincs egy ismerősötök sem, itt az ideje ismerkedni az új sulitokban vagy a munkahelyen. Biztosan találtok egy-két jó fej embert.
Legyetek kedvesek a szomszédokkal!
Ha fiatalok és jó fejek, akár még velük is ápolhattok a későbbiekben jó kapcsolatot. Arról nem is beszélve, hogy ha elfogy az olaj vagy a tojás, akkor van kihez fordulnotok.
A segélyhívó számok mindig legyenek a fejetekben!
Eleve mindig ott kéne lenniük, de ha csak magatokra számíthattok, akkor nagyobb az esélye, hogy jobban bepánikoltok, ha valami szokatlan történik és hajlandóak vagytok elfelejteni ezeket a fontos telefonszámokat. Inkább ragasszátok ki a legláthatóbb helyekre, ahol gyakran megfordultok!
Mielőtt elköltöztök: vegyetek szerelőleckéket apukátoktól!
Ha eldugul a lefolyó, vagy lötyög a kilincs, nektek kell majd megjavítani. Itt kezdődik a baj, ugye, lányok? Előzzétek meg a kellemetlen szitut és kérdezzétek ki apukátokat a leggyakrabban előforduló dolgokról.
És ne feledjétek: vannak olyan jó programok, amiket egyedül is csinálhattok. Sőt, bizonyos dolgokat minden nőnek ki kell próbálnia egymagában!