Egyéb kategória

Bizonyítékok, miért jó „a józannak” lenni a buliban

A legtöbb fiatalnak (sajnos) a bulizás egyet jelent az alkohollal. A mértékletes alkohol-fogyasztással nem is lenne gond, de legyünk őszinték: sokszor fájt már a fejünk az előző éjszaka után. Vagy a másnaposság gyötört, vagy a cikis helyzet, amit teremtettünk, vagy mindkettő. Őszintén, kinek kell ez?
vous - 2016.06.04.
Bizonyítékok, miért jó „a józannak” lenni a buliban

Nem kell. Az, ha egy buliban nem isztok, nem azt jelenti, hogy ti lesztek a bulitorlaszok, vagy hogy stréberek vagytok. Tudom, hogy klisé, de ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat nem kell inni. Emlékszem, hetedikes voltam, Esztergom, osztálykirándulás:

Faházakban laktunk, mindenki azzal egy szobában, akivel szeretett volna. Öten vagy hatan voltunk egy házban lányok, és azt a ricsajt, visítást, tombolást, amit lerendeztünk esténként, mintha fejenként megittunk volna legalább öt felest. Mondanom sem kell, nem fogyasztottunk alkoholt.

Sőt, hogy fokozzam, 18 éves koromig alkoholszűz voltam. Nem azért, mert olyan jó kislány lettem volna, csupán meggyőződésem (volt), hogy ital nélkül is jól tudom érezni magam. Ez egészen 2008 szilveszteréig így is volt… Hagyjuk!

Sokkal fontosabb, hogy szeretnélek titeket is meggyőzni arról, miért jó egy buliban „a józannak” lenni.

Ti lehettek a buli legokosabb emberei

Forrás:
giphy.com

Sokat segíthettek a barátaitoknak. Ti lesztek az őrangyaluk

Forrás:
giphy.com

Nektek fogják elsírni minden bánatukat, ti lesztek azok, akik minden tudni fogtok. Ezzel jó nem visszaélni!

Forrás:
giphy.com

Ezért imádni fognak titeket

Forrás:
giphy.com

Nincs másnap a „jaj, ne, mit tettem”-érzés

Forrás:
giphy.com

Nem fogtok random emberekkel smárolni (ááá…)

Forrás:
giphy.com
Címkék: #bulizás #józan
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.