Egyéb kategória

A Balaton Sound közleményt adott ki az ájult lányok ügyében

A Balaton Sound szervezői napokkal az után, hogy a DVBBS koncertjét követően ájultan találtak lányokat a backstage-ben, reagáltak a történtekre.

vous - 2016.07.14.
A Balaton Sound közleményt adott ki az ájult lányok ügyében

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, több lányt ájultan találtak a Balaton Sound egyik backstage-ben a DVBBS koncert után. Az eset hatalmas visszhangot váltott ki, a szervezők pedig napokkal az eset után végre reagáltak. A Facebook oldalukra tették ki közleményünket, melyből kiderül

szexuális erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

Sőt a bejegyzésben arra is kitérnek, hogy a történtek fényében úgy döntöttek, a zenekar agusztusi Szigetes koncertjét is lemondják.

Mind szervezői, mind emberi szempontból elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy ilyen eset előfordulhatott, emiatt a DVBBS idei Sziget Fesztiválra tervezett fellépését lemondtuk. 

– írják, ám ennél többször nem kívánják kommentálni az eseményeket, míg az ügyet a rendőrség le nem zárja.

Objektum doboz

Balaton Sound

Most megvédem a rajongókat!

A rajongás nem feltétlenül jelent spermaminta-vadászatot az autogram mellé, ahogyan azt sem, hogy szédült álmodozóként feddhetetlen személyiséget vizionálunk a produkció mögé. A rajongás egy tiszta, őszinte érzés, ami által a lélek gazdagodik, ettől függetlenül azonban ez senkit sem jogosít fel arra, hogy a körülrajongott előadóművész szerepében megfeledkezzen az alapvető emberi felelősségéről, ami a színpadon és a színpadon túl is mindenkit elkísér: arról, hogy ha egy embertársam rosszul van, nem visszaélek a helyzettel vagy ignorálom, hanem segítek rajta – Barok Eszter további gondolatait az eset kapcsán ITT olvashatjátok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.