Ajjaj, rossz hírünk van: egy új kutatás szerint akik bizonyos hajszínekkel rendelkeznek, nagyobb eséllyel kaphatnak bőrrákot életük során!

A Nature Communications nevű orvosi lapban jelent meg a kutatás, mely szerint bizonyos hajszínek hajlamosabbá tesznek bennünket a bőrrákra. Az eredmény szerint azoknak, akik természetes vörös hajjal, fehér bőrrel és szeplőkkel rendelkeznek, fokozottan ügyelniük kell arra, hogy milyen mértékben éri őket a nap – ugyanis hajlamosabbak lehetnek a bőrrákra, mint a barnák, feketék vagy a szőkék.
A kutatás 400 melanomás beteg DNS-ét vizsgálta meg, hogy kiderítse, van-e összefüggés a hajszín és a bőrrák között. Az eredmény szerint azoknál, akik az MC1R nevű génnel rendelkeznek – ami nagyban hozzájárul a fakó bőrhöz és a vörös hajhoz –, 42%-kal többször fordult elő valamilyen bőrmutáció, mint másoknál. Márpedig ha valakinél ilyen mutáció lép fel, a ráksejtek rettenetesen gyorsan képesek elszaporodni. A kutatók így azt állapították meg, hogy az MC1R gén összefüggésbe hozható a bőrrák kialakulásával – írja a Hello Giggles.
Habár ez így összefoglalva borzalmasan hangzik, még nem kell készpénznek venni, hogy ha vörös hajatok van, egy nap bőrrákot kaptok. A rettegés helyett inkább nagyon komolyan koncentráljatok a megelőzésre. Ha strandolni mentek, kétóránként kenjétek be magatokat magas koncentrátumú naptejjel, hőség idején inkább maradjatok a hűvös szobában, ha pedig mindenképpen mennetek kell valahová a negyven fokban, mindig keressetek árnyékot! Ezen kívül vizsgáljátok át a szokásosnál gyakrabban a bőrötöket, hogy biztosan ne legyen rosszindulatú anyajegyetek, ha pedig találtok, azonnal irány az orvos!
Egyébként csak hogy megnyugodjatok, nem vagytok egyedül: a barna és szőke hajúak is hordozzák magukban az MC1R gént, csak kisebb koncentrátumban.