Öt nappal férje halála után a fiatal feleség is elhunyt. A szerelmespár, aki ihlette a Csillagainkban a hiba című filmet megható és szívszorító története következik.

Hétfőn arról számoltunk be nektek, hogy Dalton Prager, a fiú, aki ihlette a Csillagainkban a hiba című filmet, súlyos betegsége következtében elhunyt. Felesége, Katie akkor megható sorokkal búcsúzott Daltontól. Ma arról érkezett a hír, hogy öt nappal férje halála után Katie is meghalt.
Katie és Dalton 18 éves korukban a Facebookon ismerkedtek meg, majd 2011-ben összeházasodtak. Mindekettőjüknek ugyanaz a betegsége volt, és annak ellenére, hogy az orvosok figyelmeztették őket, a cisztás fibrózis súlyosbodhat, mivel egymástól elkaphatnak fertőzéseket, a pár úgy döntött, vállalja a kockázatot.
Mondtam Daltonnak, inkább élek nagyon-nagyon boldogan még öt évet, mintsem még húsz évig közepesen boldogan.
2014-ben mindketten kórházba kerültek súlyos fertőzés miatt, azonban egy évvel később mindketten új tüdőt kaptak, akkor úgy tűnt, minden rendben lesz és elmehetnek együtt egy nagy utazásra. Azonban a tüdőátültetés szövődményei miatt ez nem valósulhatott meg.
Dalton és Katie utoljára 2016 júliusában lehettek együtt, akkor ünnepelték az 5 éves évfordulójukat, utána mindkettőjük számára folytatódtak a kezelések. Míg Katie kórházban maradt Kentuckyban, Daltont St. Louisban kezelték. Súlyos állapota ellenére Katie nagyon szerette volna utoljára látni férjét, azonban ez már nem történhetett meg.
Katie halálát édesanyja közölte a pár közös Facebook-oldalán.