Egyéb kategória

Mutatós karácsonyi asztaldekoráció öt perc alatt, mindössze húsz forintból!

Ha az utolsó pillanatban még feldobnátok valamivel az ünnepi asztalt, de már bezártak a boltok – vagy csak nem szívesen áldoznátok rá kisebb-nagyobb összegeket –, készítsetek hangulatos mécsestartót húsz forintból. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy mindössze papírra, celluxra és némi kézügyességre lesz csupán szükségetek!

vous - 2016.12.23.
Mutatós karácsonyi asztaldekoráció öt perc alatt, mindössze húsz forintból!

Forrás:
Hámori Zsófia

Amire szükségetek lesz

  • papír
  • olló
  • sniccer
  • ceruza
  • vonalzó
  • vágódeszka
  • cellux vagy ragasztó

Forrás:
Hámori Zsófia

Elkészítése

  • Fogjatok egy kis poharat vagy mécsestartót. Mérjétek le az átmérőjét és magasságát, majd a kapott méretek alapján vágjatok ki rá papírból vagy kartonból (ne túl vastagból) egy „köntöst”.
     
  • Egy sima papírlapra rajzoljátok fel a kiválasztott mintát. Vágjátok ki, majd rajzoljátok körbe azon a kartonon, ami majd a mécsestartó „palástja” lesz.
     
  • Ha szimmetrikus motívumra vágytok – amilyet én is készítettem –, például karácsonyfa vagy csillag, akkor azt a következőképpen készíthetitek el. Hajtsatok félbe egy sima papírlapot, majd firkantsátok rá a minta felét, vágjátok körbe, majd hajtsátok ki a lapot, tegyétek a kartonra, és rajzoljátok körbe.

Forrás:
Hámori Zsófia
  • Mielőtt kivágnátok sniccerrel, arra ügyeljetek, hogy a minta közepén hagyjatok meg egy csíkot, ahol a kivágás után továbbra is illeszkedhet a minta a kartonra, ennek köszönhetően tudjátok majd ugyanis kihajtani a széleket. Ha egy vonalzó mentén hajtjátok fel, könnyebb, és precízebb munkát tudtok végezni.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia
  • Ha a kartonon kivágtátok a sablonokat, borítsátok be vele a mécsestartót, és ragasszátok össze ott, ahol a két vége illeszkedik egymáshoz.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Hát nem pofonegyszerű?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.