Egyéb kategória

Jó hír az állatoknak: a pandák már nem veszélyeztetettek, és a tigrisek is többen vannak

2016-ban rengeteg rossz hírt kaptunk, kezdve a sztárvilágtól egészen az állatokig. De most végre valami jó is történt, az óriáspandák és a tigrisek száma ugyanis felfelé ível!

vous - 2016.12.30.
Jó hír az állatoknak: a pandák már nem veszélyeztetettek, és a tigrisek is többen vannak

Az utóbbi hónapokban sorra hallhattuk a rossz híreket arról, hogy egyre több állat kerül fel a kihalófélben lévő élőlények listájára. Nemrég kiderült, hogy az elefántok száma alaposan megcsappant, és már a zsiráfok sincsenek biztonságban. Ilyen adatok mellett azt gondolnánk, hogy a többi állat is egyre nagyobb veszélyben van, de szerencsére érkezett végre egy kis jó hír is.

A Daily Mail szerint ugyanis az óriáspandák végre lekerülhettek a veszélyeztetett állatok listájáról, és a vörös lista egyik alsóbb fokozatára csúsztak le. Persze még így sincsenek túl sokan, de ez határozott fejlődést mutat. Ráadásul a tigriseknek is hozott egy kis szerencsét ez az év, hiszen most először növekedett a számuk azóta, hogy állatvédők felfigyeltek a helyzetükre.

Forrás:
pexels.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.