Egyéb kategória

A Google Drive-ban sosem csalódtok – avagy mit üzennek a márkák logói?

Nem csoda, hogy a kommunikáció- és médiatudomány-képzéseken belül külön asztalt kapott a logótervezés, hiszen egy márka üzenetét hordják és közvetítik a világnak. Éppen ezért a logók – ha időnként változnak is – alapvető formájukat nem veszítik el, hiszen a kör, háromszög, négyzet és a vonalak ereje az, ami hatással van a felhasználókra.

vous - 2017.01.08.
A Google Drive-ban sosem csalódtok – avagy mit üzennek a márkák logói?

A márkák hatékonyan alkalmazzák a formák, szimbólumok pszichológiáját, hiszen elsődlegesen ezzel kommunikálnak; ez az, ami alapján a célközönség a termék után nyúl, amiért őket választja. De vajon mit sugallnak az ismert – általatok is használt – márkák logói? A Designtaxi megadta a választ!

Olimpiai karikák: az összefogás szimbóluma

Mi mást is közvetítenének az egymásba kapaszkodó színes karikák, mint az összetartozást és az egységet? A körök egyébként is a körforgást és az állandóságot jelképezik, egymásba akasztva pedig a szétszakíthatatlanságot. Átjött?

Objektum doboz

Google Drive: benne sosem csalódtok

Mindent elment, mindent egy helyre szervez, ha vele dolgoztok, nem kell aggódnotok, hogy valami elveszik. Nem csoda hát, hogy a háromszög formához nyúltak a tervezők, hiszen ez egy stabil, szétrobbanthatatlan szerkezet, energiát, hatalmat és férfias erőt sugároz.

Objektum doboz

Microsoft: mindig volt, van és lesz

A világ egyik legnagyobb szoftvervállalatának operációs rendszerén nőtt fel az én generációm, így nagyon jól ismerjük a négy négyzetből álló színes logóját. A négyzet maga szilárdságot, teret, megbízhatóságot sugall. Kissé ugyan unalmassá válhat, de ezt a színek kompenzálják. Ezt az állandóságot a cég igyekszik közvetíteni, nemcsak a logóján keresztül, hanem szerethető szolgáltatásaival is. Gondoljatok csak bele, hány oldalt pötyögtetek már le a Word szövegszerkesztőjében, és ugye ott van az MSN, ami egy külön korszakát képezi az életünknek. Emlékeztek még, milyen rövidítéseket használtatok?

Objektum doboz

Amazon: a jóbarát

A vonalakat gyakran alkalmazzák, ha könnyed hangulatot szeretnének megütni a márkák, és ez az Amazonnak eléggé bejött. A betűk alatt meghúzódó vonal pont úgy néz ki, mint egy bajtársias mosoly, és pont azt is akarja sugallni, hogy benne bízhattok.

Objektum doboz

Adidas: az izgalom logója

Az átlós vonalak, akárcsak a háromszögek, energiát és izgalmat közvetítenek. Dinamikát, ami ugye egy sportoló lételeme.

Objektum doboz

 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.