Amikor 2010-ben Simonovics Ildikó divattörténész készített velem gardróbfelmérő interjút, világosan látszott, nem vagyok egy szoknyás csaj, összesen ha két szoknya szerepelt a listámon. Szoknya téren azóta sem állt be jelentős változás, még mindig inkább a farmerek vagy az egyrészes ruhák vannak többségben.
Ami változott az az, hogy szeretnék több szoknyát! Egyrészt van egy deréktól induló, A vonalú, pink darabom, amit imádok, és ez ösztönöz arra, hogy bővítsem a szoknyáim palettáját. Másrészt pedig nehezebben találok olyan ruhát, aminek a felsőrésze olyan, hogy könnyű legyen benne szoptatni – egy szoknyához pedig jobban tudok ilyen felsőket variálni.
Így került a ruhám a szekrényemből a múzeumba
Mániákusan imádom a divatot, és a szezononként változó trendek mellett legalább annyira érdekel a divattörténet is. Hogy miért? Mert roppant izgalmasnak tartom, ahogyan a társadalmi, gazdasági és történelmi események lecsapódtak, lecsapódnak és hatással vannak a mindennapos öltözködésre. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a gardróbom egy teljes összeállítása, sőt egy általam tervezett kabát az egyik hazai viselettörténeti gyűjtemény része lesz.
A gardróbfrissítésem másik célje pedig, hogy szeretnék a working momos hétköznapjaimba egy kis nőiességet vinni, unom már a folyamatos nadrágviselést. A gardróbfrissítés előtt mindent jól átgondoltam, körbenéztem, elterveztem, és három területet találtam, amelyeken egy kis változtatással sokkal nőiesebb lehet az öltözködésem.
Szoknyák, szoknyák, szoknyák!
A szoknyánál kevés nőiesebb ruhadarab van, tehát ezek palettáját mindenképpen bővíteni szerettem volna, persze azt szem előtt tartva, hogy két gyerekkel jövök-megyek, tehát nem apró, feszes, miniszoknyákban akartam kényelmetlenkedni. A szoknyák esetében derékból induló, A vonalú darabokat kerestem, mert ezek kényelmesek és jól állnak: hangsúlyozzák a vékony derekamat és eltakarják az utálatos térdeimet.
A folytatást elolvashatjátok a blogomon IDE kattintva!
