Nagyapám cukrászmester volt, a városban mindenki, a megyében sokan ismerték a nevét. Nemrég előkerült egy történet róla, apámról és egy süteményről, amelyet régen azért készítettek, hogy ha éppen nincsen semmi étel a közelben, vésztartalékként akkor is lehessen valamihez nyúlni.
A sütemény neve debreceni vert mézes, rövidebben debreceni mézes vagy debreceni tányér. Igazi nosztalgiasütemény ez, amelynek a fő alapanyaga a méz, a cukor és a liszt. A tésztát először bekavarták, meggyúrták, majd laposra nyújtották. Ezután verőfába nyomkodták, pihentették (de nem hagyták kiszáradni), majd utána került a kemencébe.
Verőfája nagyapámnak is volt, sőt, minden magát valamire tartó cukrásznak saját, egyedi díszítésű, faragott fája volt. A minta a sütés után is látható volt a mézesen, amelyet később már nem díszítettek ki, nem kapott mázat, színt.
Azt mesélik, nagyon sokáig elállt, és olyan kemény volt, mint a beton. Amikor viszont épp nem volt mit enni, akkor ez nem számított. Receptet itt és itt is találtok hozzá.
Ismertek hasonló nosztalgiasüteményeket?
