Egyéb kategória

Minden nő megérdemelné, hogy úgy nézzenek rá, mint Ryan Reynolds Blake Livelyra

Sorra mutatják be a világon a Deadpool második részét, aminek premierjén itt-ott Ryan Reynolds is megjelenik, itt-ott Blake Livelyval.

vous - 2018.05.15.
Minden nő megérdemelné, hogy úgy nézzenek rá, mint Ryan Reynolds Blake Livelyra

Ryan Reynolds és Blake Lively kapcsolátról már sokszor, sokféleképpen áradoztunk. Kérlek, ezt ne rójátok fel nekünk, egyszerűen nem tudunk betelni ezzel a két gyönyörű emberrel, és azzal, ahogyan egymással viselkednek. 

A Deadpool második részének New York-i  premierjére Blake Lively is elkísérte férjét, ahol mesés fotók készültek róluk – ismét.

Objektum doboz

Ahogy pedig egymásra néznek, az valami fantasztikus… 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

I M Á D J U K   Ő K E T!

blake-lively-1

Így varázsolta vissza Blake Lively az összes Instagram-fotóját – 240 kattintással 

Nemrég beszámoltunk nektek arról, hogy Blake Lively törölt mindent Instagramjáról – mint kiderült nem egy digitális detoxról volt szó, és a törlés szóhasználat sem állja meg a helyét. Mára azonban már minden posztja újra elérhető – hogyan csinálta?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.