Egyéb kategória

Legyetek kreatívabbak a munkahelyen! Íme, 3 egyszerű módszer

Könnyen előfordulhat, hogy a munkahelyi nyomás, a határidőknek és az elvárásoknak való megfelelés közben elfelejtünk kreatívoknak lenni. Vagy nincs rá időnk (és igényünk), mert olyan sok a feladat és olyan kevés az idő, hogy inkább rutinból csináljuk a megszokott dolgokat a megszokott módon, mintsem elgondolkozzunk, hogyan lehetne valami szebb, jobb, hatékonyabb, egyedibb. A kreativitás fontos, talán az összes szakmában megvan a maga helye. Pedig ez az egyik legfontosabb dolog, ami segítségével kitűnhetünk a tömegből, amitől a jobbaknál is jobbakká válhatunk. Mutatunk néhány ötletet, vagyis legyünk kreatívabbak a munkahelyünkön ennek a 3 egyszerű módszernek a segítségével.

vous - 2018.06.14.
Legyetek kreatívabbak a munkahelyen! Íme, 3 egyszerű módszer

Bárkivel előfordulhat, hogy egyik nap ráeszmél, hogy a munkahelyén megmutatott, kezdeti kreativitás mintha eltűnt volna, s a helyét átvette a megszokás és a rutin.

Ilyenkor elkezdünk aggódni, hogy talán kiégtünk, hogy nem találjuk már azt a kihívást a munkánkban, a beosztásunkban, ami korábban feltüzelt bennünket, ami mindennap meghozta számunkra azt a kihívást, amit ettől a munkától annak idején el is vártunk. A kreativitás talán minden szakmában fontos, nem csak a (képző)művészetekben.

„A jó hír az, hogy a kreativitás sokféle formában valósulhat meg – mondta Sue Langley neurológus, akinek az érzelmi intelligencia és a pozitív gondolatok pszichológiája az egyik szakterülete. – A leggyakoribb kreativitás, amikor az agyunk egyszerűen lehetővé teszi, hogy el tudjuk képzelni a különböző dolgok kapcsolatát, a mintákat és a lehetőségeket.”

Hozzátette, hogy amikor fiatalabbak vagyunk, akkor kíváncsibban is állunk az egyes lehetőségek előtt, és szívesebben, bátrabban kipróbálunk új dolgokat. De ahogy idősebbek leszünk, a kreatív készségünk egyre szűkülhet, mivel elveszítjük azt a bizonyos kíváncsiságunkat, és inkább a korábban tanult tapasztalatainkra támaszkodunk.

Forrás:
Unsplash

Hogyan lehetünk ismét kreatívak?

Legyünk kíváncsiak

Érdekesnek tűnhet, hogy a kreativitás egyik legfontosabb összetevője a kíváncsiság, amiről korábban már volt is szó. A kíváncsiság ugyanis felkeltheti bennünk azt a vágyat, hogy egy adott problémát a személyes tapasztalataink és tudásunk segítségével minél jobban megismerjünk – és minél hatékonyabb módon, minél könnyebben és egyszerűbben oldjuk meg, úgy, hogy azzal a vezetőink is elégedettek legyenek.

Vagyis ha legközelebb bármilyen feladattal is találjuk szemben magunkat, legyünk felé nyitottak és kíváncsiak – vizsgáljuk meg minden oldalról, futtassunk végig több forgatókönyvet is a megoldására vonakozóan.

Ne féljünk a tévedéstől és a kudarctól

Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit – tartja a mondás, és milyen igaz! A szakemberek szerint ne féljünk kísérletezni, kipróbálni egyik vagy másik elképzelésünket, ami szerintünk működne, hatékony lenne. Lehet, hogy sikerül – akkor megérte. S ha nem, akkor is, mert tanulhatunk a hibáinkból, a kudarcainkból. Merjük átlépni a komfortzónánk határait, vágjunk bele új dolgokba, próbáljunk ki olyasmiket, amikkel addig még nem találkoztunk.

Egy ötlet akkor is lehet jó, ha éppen nem sikerül, és egy jó vezető ezt felismeri. És értékelheti azt az időt és energiát, amit a megoldás kiötlésével töltöttünk, még ha nem is az lett a győztes. Aki nem mer, az nem nyer.

A cikket tovább olvashatjátok a Ridikül oldalán!

boreout

Burnout helyett boreout – Amikor a munkahelyen az unalomtól égtek ki

„Teljesen kiégtem!” – a szerkesztőségben ez a mondat gyakran elhangzik, de szerencsére szó sincs kiégésről a klasszikus értelemben. Általában hülye videókon, Insta Storykon vagy YouTube-videókon égünk ki teljesen. A burnout azonban nem elhanyagolható téma, írtunk is róla többször. A burnout mellett viszont meg kell ismerkedni egy másik fogalommal, a boreouttal is. A cikk itt >>> folytatódik.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.