Egyéb kategória

Expressz és isteni: sajtkrémleves rukkolával

A sajtkrémleves a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb levesek egyike, egyszersmind imádnivalóan finom, tartalmas és hihetetlenül jól átmelegít. Igazi villámfogás hűvösebb napokra, ami most kétféle sajttal és egy kis rukkolával készült, tényleg pár perc alatt.

vous - 2018.10.21.
Expressz és isteni: sajtkrémleves rukkolával

A sajtleves hatalmas kedvenc, pikk-pakk elkészül, elronthatatlanul egyszerű, alig pár alapanyag kell csak hozzá, és selymes, melengető és laktató fogás a jutalmunk minimális munkával. Ha vannak maradék, már nem túl csábító sajtvégeink, akkor ezek is remekül megmenthetőek, új életre kelthetőek ebben a levesben. Most karakteresebb emmentálival és krémsajttal készült, egy kis rukkolával felturbózva, ami őrülten finommá, kicsit pikánsabbá teszi.

Sajtkrémleves többféle módszerrel készülhet, nekünk ez vált be a legjobban, az ötlet pedig egy profi szakácsismerőstől származik.

A lényege, hogy a lereszelt sajtot először egy kis liszttel kell átkeverni, majd hideg folyadékkal – alaplével, tejjel vagy vízzel és belemorzsolt leveskockával – felönteni, és csak ezután tűzre tenni és összeforralni, így nem tapad össze és nem lesz nyúlós a sajt, hanem tökéletesen feloldódik, és fantasztikusan selymes lesz, a pici liszt pedig be is sűríti.

Rukkolás sajtkrémleves recept >>>

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.