Világ

A kerekek vázhoz való rögzítése gyorszárak segítségével

Mint a műszaki eszközök minden területén, úgy a kerékpárok esetében is a fejlődés töretlen íve figyelhető meg a kezdetektől napjainkig.

Vannak jelentősebb vagy kevésbé jelentős, szembetűnő vagy rejtettebb újdonságok, de az innováció minden esetben a nagyobb biztonság, a könnyebb súly vagy használhatóság irányába kell, hogy mutasson, és erre jól példák fedezhetők fel a kerekek vázba történő rögzítésének evolúciójában is.

vous - 2022.03.04.
A kerekek vázhoz való rögzítése gyorszárak segítségével

Kerekek rögzítése régebben

Egy kerékpár vásárlás előtt tudnunk kell, hogy régi vagy új a kialakítás. Kezdetben ezt a rögzítést menetes tengellyel és anyacsavarokkal oldották meg, és még ma is van az a (jellemzően alacsonyabb) ár és minőségi kategória, ahol még találkozhatunk ezzel a ma már meghaladott megoldással. 

Ez a kialakítás is el tudja látni alapvető feladatát, azonban olyan hátrányokkal is rendelkezik, amelyeket azért már jobb magunk mögött hagyni. Az ilyen csavaranyás rögzítés minden csere alkalmával szerszámot igényel, az ellentartás miatt nem is feltétlenül csak egyet. Így a csere lassú, körülményes, a kerék rögzítése pedig nem a legerősebb és nem is a legbiztonságosabb.

A patentzár egy gyors, biztonságos megoldás, mely egy menetes anyával, az átellenes oldalon pedig excenteres, azaz körhagyós megoldás segítségével oldja meg a tengely és ezzel együtt a kerék rögzítését.

A patentzár egy gyors, biztonságos megoldás, mely egy menetes anyával, az átellenes oldalon pedig excenteres, azaz körhagyós megoldás segítségével oldja meg a tengely és ezzel együtt a kerék rögzítését.
Forrás:
https://bikepro.hu/hogyan_vasarolj_jo_kerekpart

Mit jelent a patentzár?

A megoldás azonban már a múlt évszázad harmincas évei óta itt van velünk és ez nem más, mint a gyorszár, más néven patentzár.

Ez egy gyors, biztonságos megoldás, mely egy menetes anyával, az átellenes oldalon pedig excenteres, azaz körhagyós megoldás segítségével oldja meg a tengely és ezzel együtt a kerék rögzítését.

Ezzel a megoldással szemben ellenérvként csak a lopásnak történő nagyobb kitettsége, és az hozható fel, hogy a meghúzás erősségére fokozottan figyelni kell. Ez azonban pici rutinnal elsajátítható és az első probléma kiküszöbölésére is vannak már ötletes megoldások. Fontos tudni, hogy a beállításhoz a kar túloldalán található anyacsavar is szükséges, nem lehet mindent a kar felőli oldalról elvégezni.

Az excenteres technikák fajtái

Az excenteres technika lehet külső vagy belső mechanikás is. Az első megoldás a kevésbé kifinomult, azonban vannak ilyen téren is nagyon jó darabok, a belső mechanikai kialakítású már igényesebb, műszakilag magasabb szintű megoldást nyújt.

A modern tárcsafékekkel szerelt kerékpárok esetén az erők hatásvonalának változása miatt fokozottabb a veszély a kerék kiszabadulására, így ilyenkor indokolt a villasarun elhelyezett olyan nyelvpár, mely ennek a veszélyes helyzetnek a kialakulását képes megakadályozni.

A gyorszárak között is természetesen számtalan minőségi és árbeli különbséggel találkozunk, kompatibilis kerék esetén ezek cserélhetők, a tulajdonos apránként is feljebb lépdelhet az egyre igényesebb megoldások felé.

Olyan kerékpárok esetén, ahol a váz nem nyitott sarus, hanem zárt megoldású, ott a fent leírt tengely megoldás nem jöhet szóba. Ilyen esetekben átütőtengellyel van megoldva a kerék rögzítése. Ilyen típusnál is megkülönböztetünk gyorszáras vagy imbuszkulccsal rögzíthető változatokat. A gyorszáras megoldás előnyei itt is megegyeznek a nyílt sarus megoldásnál leírtakkal.

Ajánlott cikkek