Egyéb kategória

Búcsúzik a hazai sztárvilág Berki Krisztiántól

Pénteken reggel 41 éves korában meghalt a focikapusból lett médiasztár, Berki Krisztián. A hirtelen jött veszteség nemcsak a családot, hanem az egész hazai sztárvilágot megrázta.

vous - 2022.05.06.
Búcsúzik a hazai sztárvilág Berki Krisztiántól

Sorra búcsúznak el Berki Krisztiántól és fejezik ki részvétüket a családnak a közösségi médiában. Meglepően az elsők között szólalt meg Baukó Éva, egykori villalakó, akit nagyon ledöbbentett Berki halálhíre. A két sztár nem igazán ápolt jó barátságot egymással ugyanis Berki Krisztián 2018-ban zaklatás miatt feljelentette Baukó Évát, miután a FEM3 Café műsorában egymásnak ugrottak, konfliktusuk pedig az adás után, a folyosón is folytatódott, amit követően az egykori villalakó egy videóbejegyzésében azt állította, kollégája megfenyegette őt – írja a Blikk.

A múltat félretéve most Éva Krisztián halálhírét követően 24 óráig látható Instasztorijában az elsők között emlékezett meg egykori kollégájáról.

"Nyugodj békében Berki Krisztián"

– írta közös fotójuk mellé a reality szereplő.

Hajdú Péter is a közösségi oldalán búcsúzott a hírességtől. Őt is nagyon megrázta Berki halálhíre, a következő sorokat írta:

“Nem találok szavakat! Maga voltál az erő, a kitartás és az akarat!! Jó utat, Barátom!”

Objektum doboz

A búcsúzást az ismert műsorvezető Vujity Tvrtko folytatta, aki szintén a közösségi oldalán köszönt el Krisztiántól:

"Értékrendje ugyan a lehető legmesszebb állt tőlem, ám vannak pillanatok, amikor semmi más nem számít, csak az emberi élet, amely pótolhatatlan. Nagylánya és nemrég született kisgyermeke édesapa nélkül maradt, ez pedig szavakkal leírhatatlan, hatalmas tragédia nekik, és a szeretteinek. Tragédia, pontosan úgy, ahogy egy 41 éves fiatalember fájdalmasan korai halála is. Sok erőt kívánok és remélek a gyászolóknak! Isten nyugosztalja Berki Krisztiánt"

 – olvashatjuk Vujity Tvrtko megható bejegyzését.

Objektum doboz

A hírességek mellett feltűnt Schobert Norbi is, aki főként a család felé fejezte ki mély együttérzését. Nekik üzent közösségi oldalán a fitneszedző:

"Kedves Mazsi, Pamela, Nati! Osztozom gyászodban! Krisz csak 41 volt. Nem volt egyszerű eset, de legmélyen jó ember volt. Nem ezt érdemelte. Segítek bármiben!"

Objektum doboz

Tóth Andi az Instagram oldalán lévő 24 óráig elérhető sztorijában írta le részvétnyilvánítását, és egyúttal kifejtette véleményét azokról, akik Berki halálhírét nem tudják tiszteletteljesen kezelni:

“Én is hallottam a megrázó hírt, hogy Berki Krisztián már nincs közöttünk. Ezúttal is részvétem az egész családnak és baráti körének! Sajnos olvastam pár commentet. Sokat is. Az emberiség kiábrándító és undorító. Mindenemmel kívánom, hogy Isten bocsássa meg minden szavatokat és gondolataitokat. Ez az ország, ez a világ velejéig romlott. Szégyellem magam helyettetek is.”

Tóth Andihoz hasonlóan, de kevésbé nyersen Osváth Zsolt is arra hívta fel a figyelmet búcsú posztjában, hogy az emberek válogassák meg a szavaikat, hiszen tekintettel kell ilyenkor lenni a családra, és Berki gyermekeire is:

"Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, sőt. Sajnálom, hogy a gyermekeid már nem érezhetik többé amiről ebben az adásban beszéltem. Amikor kommentet fogalmazol meg a haláláról szóló hírek alá, jusson eszedbe "egy gyermek figyeli a szavaid". Ég veled Krisztián, kitartást az érintetteknek!"

Objektum doboz

Nem kell, hogy az ember személyesen is ismerje Berki Krisztiánt, így is megrendít bárkit a fiatal celeb halálhíre. ByeAlex sem ismerte vagy követte a médiasztárt, mégis letaglózta a hirtelen halál gondolata őt is:

"Nem ismertem, nem követtem… mégis 20 perce pislogok, hogy meghalt a berki… miaf…" 

– írta a népszerű énekes a Facebook-oldalán.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek