Ki számít sorozatgyilkosnak? A definíció szerint az, aki három vagy több embert öl meg különböző időpontokban. Valamiért a fogalmat, a legtöbb ember – akarva akaratlanul – általában férfiakhoz köti. Gondoljunk csak Charles Mansonra, Hasfelmetsző Jackre vagy a rejtélyes Zodiákusra! A rideg valóság viszont az, hogy a női nem is szép számmal képviselteti magát ebben a cseppet sem illusztris társaságban.
Cikksorozatunk első részében megismerhettétek a rabszolgakínzó Delphine LaLaurie, az életbiztosítások miatt gyilkoló Belle Gunness, és az első "fekete özvegyként" elhíresült Mary Ann Cottont történetét. A második részben a buchenwaldi koncentrációs tábor rémeként ismert Ilse Koch kegyetlenkedése és a férjével együtt garázdálkodó, mai napig börtönben lévő szadista sorozatgyilkos, Judith Ann Adams sztorija volt terítéken. A harmadik részben pedig Nannie Doss és Dorothea Puente borzalmas tetteiről esett szó.
Mielőtt azt hinnétek, ilyen esetek csak tőlünk távol történhetnek meg, ismerjétek meg a tiszazugi arzénes asszonyok történetét.
A Horthy-kor legnagyobb bűnügyi botránya a világ valaha elkövetett sorozatgyilkosságai között is egyedülállónak számít. Az Alföld közepén elterülő Tiszazugban, a Tisza és a Kőrös folyók között fekvő területen kisebb falvak és községek helyezkedtek el már száz évvel ezelőtt is. A gyilkosságok valószínűleg kiterjedtek több településre is, de elsősorban Tiszakürthöz és Nagyrévhez köthető az 1911 és 1929 között történt esetek többsége. Az arzénes mérgezések ötletgazdája és kulcsfigurája Fazekas Gyuláné Oláh Zsuzsanna, Nagyrév bábaasszonya volt. Ő fedezte fel, hogy a légyfogó papírt vízbe áztatva arzént lehet nyerni, amellyel más élőlényeket is a másvilágra lehet küldeni.
Akkor még szokás volt, hogy a fiatal lányok leendő férjét a családjuk választotta ki, a nőknek nem volt beleszólásuk, kivel kell leélniük az életüket. A válás intézménye nem volt elfogadott, szégyennek számított és bonyolult jogi hercehurcával járt. Ráadásul az első világháború idején, Nagyréven szállásolták el a szövetséges hadifoglyokat, így az ott élő nők közül sokan „szerezhettek” maguknak egy vagy akár több külföldi szeretőt is, amíg harcképes férjük távol volt. A bajok akkor kezdődtek, amikor a férfiak hazatértek a háborúból.
Elválni nehezebb volt, mint egy kis arzént venni a piacon…
A mérgezéses módszer azonban nem csak a szerelmes asszonyok körében volt népszerű! Hamar felismerték, hogy a gondozásra szoruló idősektől, betegektől, a nem tervezett gyerekektől, vagy az öröklés miatt akár a szülőktől, testvérektől is megszabadulhatnak ilyen módon, hisz hiába tudta mindenki, mi zajlik a környéken, a hatóságoknak sokáig nem volt okuk gyanakodni, így nem is vizsgálódtak különösebben.
1929 áprilisában a szolnoki ügyészség névtelen levelet kapott, amelyben arzénes mérgezéssel vádoltak bizonyos személyeket.
Korábban is gyanították, hogy valami nincs rendben a környéken, de csak ezután a konkrét információkat tartalmazó levél után láttak neki a nyomozásnak.
A folyamatos beismerő és terhelő vallomások után a csendőrök számára is világossá vált, hogy a bába, Fazekasné áll a gyilkosságok hátterében. Amikor meglátta, hogy érte mennek a csendőrök, megitta az előre elkészített marólúgot és mire orvost hívtak, már ő is halott volt.
A vizsgálatot során olyan jelentős számú gyilkosságra derült fény, hogy a hatóságok minden jel szerint megrettentek a következményektől. Csupán Nagyrév és Tiszakürt temetőiben 162 olyan egyén tetemét exhumálták, akiknél kimutatható volt az arzén, de valószínűleg jóval több áldozat lehetett. Három esetben végrehajtották a halálos ítéletet, tizenegyen életfogytiglani, ketten tizenöt évi, egy személy tíz évi, további két fő nyolc évi, az utolsó elítélt pedig öt évi szabadságvesztést kapott.
A többi tiszazugi községben végül nem került sor exhumálásokra, a hatóságok igyekeztek lezárni a kellemetlen ügyet.