Az iskolai rendszerek felépítése, valamint a nebulóktól elvárt tudás országról országra sajátos lehet, ez alól pedig nem kivétel Skandinávia gyöngyszeme, Norvégia sem – a fjordokkal tarkított ország rendszere eltér a számunkra jól ismert magyarországi normáktól. Olvass tovább, ha érdekel, mik is ezek a különbségek!
Erasmus-ösztöndíjas hallgatóként Norvégiában eltöltött félévem során megtapasztalhattam a felsőoktatás itteni normáit, ami mellett a kulturális- és társadalmi különbségeket is sikerült többé-kevésbé feltérképeznem, norvég ismeretségek által pedig a helyiek iskolarendszeréről is egész sokat megtudtam, ami szolgálhat némi meglepetéssel egy magyar számára.
A norvég iskolarendszer a felsőoktatást megelőzően alapvetően három részre osztható:
Az első az úgynevezett ’barneskole’, ami szó szerint fordítva ‘gyerekiskolát’ jelent, ahova 6-tól 13 éves korukig járnak a diákok – ezt talán legegyszerűbben az otthoni alsó tagozattal lehet azonosítani. Hasonlóan az otthoni normákhoz, a gyerekek itt sajátítják el a további boldoguláshoz szükséges alapvető készségeket, azonban számunkra meglepő módon ezen a szinten nem kapnak jegyeket, csupán némi visszajelzést a teljesítményükről – az erről való vélemény pedig korántsem egységes, ugyanis egyesek úgy gondolják, hogy tizenévesen már illene valódi jegyekkel ellátni a gyereket, hogy könnyebben felkészüljön a későbbiekre, míg mások szerint ez szükségtelen.
A következő szintet ’ungdomsskole’ néven ismerik, ahova 13-tól 16 éves korukig járnak a tinik, tehát amolyan felsőtagozatnak is nevezhető, azonban az otthoni rendszerrel ellentétben ez sokszor egy teljesen új sulit jelent a diákok számára, ugyanis nem minden „alsósiskola” „felsősiskola” is egyben. Ez a két szint mindenki számára kötelező.
A felsőoktatást megelőző harmadik szint az úgynevezett ’videregående skole’, amit akár giminek is nevezhetünk, amit később, 16 évesen kezdenek a diákok, majd 19 évesen fejezik be.
Amibe pedig személyesen is alkalmam nyílt belekóstolni, az a norvég felsőoktatás.
Az első jelentősebb különbség a félév korai kezdete volt – Norvégiában a megszokott szeptember eleje-közepe helyett már augusztusban elkezdtük koptatni az iskolapadot, ami egyébként az egyetemet megelőző sulikkal sincs másképp. Ezt egyetemistaként egy barátibb rendszernek találom, ugyanis a korai kezdet korábbi végzést is jelent.
Itt nem kell a karácsonyt parázással, na meg két bejgli közötti tanulással tölteni, ugyanis december elején mindenki letudhatja a vizsgáit.
Ami a követelményeket és az órákat illeti, a legjelentősebb különbségnek az elvárásokat mondanám: anglisztika szakos hallgatóként otthon mint a kötelező órák száma, mint az elvárt anyag mennyisége nagyobb volt, mint ahogy azt itt tapasztalom. Az otthoni gyakorlat-előadás felosztás helyett a norvég egyetememen nincs megkülönböztetve a kettő – csupán óráink vannak, ahova elvárt ugyan, de nem kötelező bejárni. Ezeken az adott évfolyam hallgatói vesznek részt, és bár többnyire interaktívak, a professzor senkit nem szólít fel név szerint.
Félév végén, azaz november végén és december elején vizsgázunk a tárgyakból, a vizsgák közül pedig nem is mindegyik kampuszon történik – van, aminek elkészítésére egy egész hetet kapunk. Habár a vizsgák még számomra is hátra vannak, eddig kizárólag jó benyomásaim vannak a felsőoktatást illetően, amit elsősorban érdekes órákkal, néhány beadandóval és jófej professzorokkal jellemeznék.
Hegedűs Eszter
