Egyéb kategória

November közepén sztárdömping Budapesten! Ilyen felhozatal még nem volt, erre figyelj ha nem akarsz kimaradni

Aktuális gigasztárok gyülekeznek majd Budapesten, élő show-val érkezik, Magyarországa a 2021-es MTV EMA, azaz a European Music Awards. A 2021-es díjátadót most már tényleg nagyközönség előtt rendezik meg Budapesten. Nem rég lett hivatalos, hogy a pontos helyszín a 20 ezer férőhelyes Papp László Budapest Sportaréna lesz.

vous - 2021.10.21.
November közepén sztárdömping Budapesten! Ilyen felhozatal még nem volt, erre figyelj ha nem akarsz kimaradni

„A 2021-es MTV EMA a 180 országra és számtalan kultúrára kiterjedő közvetítésével a közönség minden tagjának felejthetetlen alkalom lesz arra, hogy összegyűljünk és közösen ünnepeljük a zenét és annak határokat átszelő erejét” – mondta Raffaele Annecchino, a ViacomCBS Networks International elnök-vezérigazgatója.

Az MTV Europe Music Awards (röviden EMA) 1994-ben az MTV Video Music Awards európai alternatívájaként jelent meg. A VMA-vel ellentétben a legtöbb díj a nézők szavazata alapján dől el.

„Az MTV EMA a legnagyobb globális zenei eseményünk, amely a világ minden szegletéből összehozza a rajongókat” – mondta Bruce Gillmer, a ViacomCBS Zenei előadók, Műsorok és Események elnöke. „A Magyarországon megrendezendő 2021-es EMA hatalmas esemény lesz, amellyel visszatérünk az élő show-hoz, és elképesztő előadásokkal villanyozzuk fel a színpadot a zenerajongók és kedvenc előadóik ünnepeként.”

A tavaly MTV EMA-t a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, több helyszínről jelentkezve állították össze, amelyben Magyarország is szerepet kapott. David Guetta a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében felállított színpadon mutatta be zenei produkcióját, Palvin Barbara közreműködésével a műsor Budapest mellett Veszprémből és Esztergomból is bejelentkezett.

A november 14-i show műsorvezetőjét és fellépőit később jelentik majd be.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.