Egyéb kategória

Túlélte a Titanic katasztrófáját, de a hajóbalesetek élete végéig kísértették

Violet Jessop nagyon szerencsés - vagy éppen szerencsétlen, attól függ, melyik szempontból nézzük. Túlélte a Titanic, az Olympic és a Brittanic hajók tragédiáját is, utána pedig kifejezetten békés életet élt, és 83 évesen halt meg az otthonában.

vous - 2019.01.25.
Túlélte a Titanic katasztrófáját, de a hajóbalesetek élete végéig kísértették

Violet édesanyja is hajókon dolgozott, de nem volt elég pénzük, ezért  megehetősen hamar ő is hajókon kezdett szolgálni. A White Star Line–nél kezdett dolgozni, ami 1911-ben három luxushajót bocsátott vízre: a Titanicot, az Olympicet, és a Britannicot.

Az első baleset az Olympic fedélzetén érte: a hajó A Wight-sziget közelében összeütközött a HMS Hawke-kal. Az ütközést épségben átvészelte, és nagy bizalommal vállalt állást az elsüllyeszthetetlennek kikiáltott Titanicon. A hajó történetét mindannyian ismerjük, 1912 áprilisában jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Violet több nőt és gyereket is a mentőcsónakokba segített, majd egy kisgyerekkel az ölében maga is helyett kapott a túlélők között. 

Objektum doboz

Süllyedünk! Már megint?

Az időközben a Vöröskeresztnél elhelyezkedő Violet végül a White Star harmadik hajójára, a Britannicra került. 1916-ban aknára futottak az Égei-tengernél, a hajó elsüllyedt, harminc embert magával rántva a halálba. Violet Jessop nővér a gyorsan süllyedő hajóról mentőcsónak híján a vízbe ugrott. Az örvény azonban a hajó alá sodorta, ahol a hajógerincbe beütötte a fejét. Sikerült kiszabadulnia, még úgy is, hogy eltört a koponyája. 

Konok kitartás és egy kasszasiker

Három baleset épp elég ahhoz, hogy az ember soha többet ne tegye a lábát hajóra. Violetet azonban más fából faragták: még 42 éven át teljesített szolgálatot különböző hajókon. 83 éves korában halt meg, békességben.

Külön érdekesség, hogy a 1997-es Titanic filmben szereplő idős hölgyet részben Violetről mintázták. Amikor a filmben Rose-nak utasítást adnak a mentőmellényről, vegye fel a mentőmellényt, szó szerint idézik a Violet által hallott parancsot.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.