Egyéb kategória

Fák ültetésével köszöntik a kisbabákat

Egyre fogynak a növények és az állatok a Földről, ez pedig a jövőre nézve tragikus következményekkel járhat. Nemcsak fontos a környezetvédelem, és a fák visszapótlása, de az életünk múlhat rajta.

vous - 2019.01.25.
Fák ültetésével köszöntik a kisbabákat

A Himalájában megbújó királyságban különös módot választottak Földünk és a rajta élő emberek jövőjének biztosítására. Bhután alaptörvénye szerint az ország területének hatvan százalékát fáknak kell borítania. Ennek érdekében folyamatosan ültetik a növényeket. Mivel a buddhista vallás szerint a fák az egészséget, szépséget és hosszú életet szimbolizálják, Pema királyné és Khesar király fiának születését 108 fa elültetésével ünnepelték meg – írta a BBC. A Boldogság Kertjébe pedig a turisták ültethetik el a saját országukat képviselő facsemetét.

Objektum doboz

Egy indiai városban, Piplantriban minden egyes csecsemő megszületését fák ültetésével ünneplik – írja a Onegreenplanet. Minden újszülött kislány világra jöttét 111 facsemete elültetésével teszik emlékezetessé. A hagyomány akkor alakult ki, amikor a város korábbi vezetője elvesztette fiatal lányát. Indiában a lányokat a nehézkes taníttatás és a hozomány kötelezősége miatt nem igazán becsülik, sok gondot jelentenek. Ez a kezdeményezés nagy segítség a lányos családoknak, nemcsak a 111 fa, de az is, hogy a lakosság összefog, pénzalapot teremt a gyermek számára, így a szülők könnyebben taníttatják és adják férjhez gyermeküket. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.