Egyéb kategória

A hármasikrek, akiket a tudomány nevében választottak szét, újra egymásra találtak

1961-ben négyesikrek születtek a New York-i Long Islanden. Csak hárman maradtak életben, de az ő sorsukat is megpecsételte egy kegyetlen kísérlet.

vous - 2019.01.14.
A hármasikrek, akiket a tudomány nevében  választottak szét, újra egymásra találtak

Peter Neubauer vezetésével egy ártalmatlannak kikiáltott pszichiátriai vizsgálat indult el az ikrek születése után – írja a Psychsearch. Azzal a felütéssel választották szét őket, hogy "nehogy versenyezniük kelljen szüleik figyelméért", ám az igazi cél az volt, hogy az orvosok tanulmányozhassák a három gyerek életét. Különböző anyagi és társadalmi helyzetű családokhoz adták őket örökbe egyenként, majd figyelték, hogyan választja ez őket háromfelé. A gyerekeknek – egyikük orvoscsaládba került, másikuk középosztálybeli családba, a harmadik fiú queensi munkásosztálybeli szülőkhöz – soha nem mondták meg, hogy egyáltalán él a világon testvérük. Ennek ellenére egyikük folyamatosan érezte és mondogatta ezt, csak nem talált értő fülekre. Maguk a nevelőszülők sem tudtak arról, hogy él még másik két testvér valahol a világon. 

Objektum doboz

A fiúkat 12 éves korukig vizsgálták, mindegyiküknél azonos volt  az intelligenciaszint, és mindhárman viselkedési zavarokat mutattak. Találkozásuk pusztán a szerencsés véletlen műve. A főiskolán egy szobába került Michael  és Robert, a két iker. Miután kiderült, hogy nemcsak ugyanúgy néznek ki, de ugyanaznap születtek, és ízlésük is elképesztően hasonlít, kikérték a kórházi papírokat. A bizonyítékkal a kjezükben adtak interjút a sztorira ráharapó újságokra, s így került elő harmadik testvérük, David.

A három testvér egymásra találása nagyon idillikus volt az első időkben, közös éttermet is nyitottak, ám különbözőségeik végül szétválasztották őket. Ráadásul Michael depresszióval küzdött, és  33 évesen öngyilkosságot követett el.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.