Egyéb kategória

Tudományosan is bebizonyították, az intelligencia vonzóbbá tesz

Biztosan hallottátok már azt a kifejezést, hogy az intelligencia vonzóvá tesz. Nos, ma már erre tudományos bizonyítékot is találtak. Szóval ideje fejlesztenetek az intelligenciátokat az újabb randikhoz.  

vous - 2018.12.15.
Tudományosan is bebizonyították, az intelligencia vonzóbbá tesz

Az ausztráliai Nyugat-Sydney Egyetem kutatói körülbelül 600 felnőtt résztvevővel végeztek kísérleteket arra vonatkozóan, hogy az intelligencia vonzóvá tesz-e – írja a Mind Bodygreen. A tanulmány első fele kifejezetten a heteroszexuális emberekre összpontosított, míg a tanulmány második felében a többi szexualitást is teret kapott. A résztvevőknek meg kellett mutatniuk, hogy mennyire kívánatos számukra egy-egy valaki a rövid távú kapcsolathoz és hosszú távú kapcsolathoz az alapján, hogy mennyire intelligens a személy, és fizikailag mennyire vonzó. A kapcsolatok típusától függetlenül a résztvevők mindig nagyobb hangsúlyt fektettek a partnerek egyenlő vagy nagyobb intelligenciájára.

Tehát az intelligencia szexi?

A kutatás alapján mindent összevetve a válasz, igen. Úgy tűnt, hogy az emberek átfogóan olyan partnereket kerestek, akik azonos szintű intelligenciával rendelkeztek, mint önmaguk vagy önmaguknál többel.

Az intelligenciát sokféle módon lehet fejleszteni.

Például utazzátok be a világot, hogy egyre műveltebbé és tájékozottabbá váljatok, növeljétek a szókincseteket, javítsátok a munkalehetőségeiteket.

Forrás:
iStock
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.