Egyéb kategória

A Brit Birodalom Rendjével tüntették ki Tom Hardyt

Pénteken, vagyis november 16-án ejtették meg a hivatalos ceremóniát, melyek keretein belül Károly herceg kitűntette az Oscar-díjra jelölt sármos színészt, Tom Hardyt.

vous - 2018.11.19.
A Brit Birodalom Rendjével tüntették ki Tom Hardyt

Tom Hardy köztudottan közel áll a brit királyi családhoz, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy Harry herceg és Meghan Markle esküvőjére is hivatalos volt. Károly herceg azonban nem a fiai és Tom közötti szoros barátság miatt, hanem sokkal inkább kiemelkedő színészi munkássága miatt tüntette ki Hardyt a Brit Birodalom Rendjével. A 41 éves sármos színészt egyébként már Oscar-díjra is jelölték, méghozzá néhány évvel ezelőtt, 2015-ben, a legjobb mellékszereplő kategóriában, A visszatérők című filmben nyújtott alakításáért. Bár akkor nem vihette haza a szobrocskát, filmbeli partnere, Leonardo DiCaprio elnyerte a várva várt díjat, abban pedig szinte biztosak vagyunk, hogy Tomnak sem ez lesz az utolsó jelölése.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.