Az, hogy a halállal vége mindennek, nemcsak földi, testi életünknek, de tényleg mindennek, elviselhetetlen érzés az ember számára. Hogy nincs más számunkra, csak az a maximum 70–80 év, amit ki így, ki úgy él le, majd utána sötétség és elföldelt enyészet vár ránk, meglehetősen súlyosan hangzik.
Ezért választja szét a legtöbb vallás a testet és a lelket, és bár elismeri előbbi pusztulását, további lehetőségeket kínál utóbbi számára. Hogy jót vagy rosszat, az sokszor attól függ, hogyan éltünk itt, a Földön.
Örök körforgás
Indiában, a szigorú kasztrendszer világában a halál kiutat jelenthet a szegénységből és nyomorból – persze csak akkor, ha jó cselekedeteket hajtunk végre, és békével tűrjük jelenlegi életünk csapásait. A reinkarnáció, azaz a lélekvándorlás során így egy magasabb kasztban születhetünk újjá. Persze ugyanezen törvények alapján, ha bűnösen éljük életünket, a következőben még rosszabb sors vár ránk. A hinduizmusban ennek az örök körforgásnak, azaz a szamszárának sosincs vége, a buddhizmus azonban ajánl kiutat: a lélekvándorlás során egyre közelebb kerülhetünk a szenvedélyektől mentes élethez, felismerhetjük, hogy a világ csak illúzió és üdvözülhetünk – eljuthatunk a nirvánába.
Angyali ítélet
Az iszlám vallásban halálunk után két angyal, Nakír és Munkar vizsgálja meg hitünket. Ha jól, a muszlim törvényeknek és a Koránnak megfelelően éltünk, bepillantást nyerhetünk a Kertekbe, ha bűnösen éltünk, a Tűzbe. A Végső Napig azonban sírunkban nyugszunk, akkor viszont megkapjuk saját könyvünket, benne minden jó és rossz cselekedetünkkel, Allah elé járulunk, és megkapjuk az ítéletet: a jók a Kertben hűs források és gyümölcsfák között élhetnek boldogan, míg a gonoszok a Tűzben szenvednek az örökkévalóságig.
A cikk itt még nem ér véget, folytassátok!
