Egyéb kategória

David Beckham alaposan kiakasztotta Victoriát

Beckhamékhez megpróbáltak betörni, míg távol voltak, de Victoriát talán nem is ez érinti meg a leginkább.

vous - 2018.10.23.
David Beckham alaposan kiakasztotta Victoriát

Múlt pénteken tolvajok próbáltak betörni az épp Ausztráliába tartó Beckham-házaspár cotswoldi hétvégi házába, de szerencsére az őrző-védő szolgálat még idejében értesítette a rendőrséget. Az eset nagyon felkavarta Victoria Beckhamet, de lehet, hogy nem pusztán a bűntett miatt látták őt könnyek közt.

Objektum doboz

Míg a szóvivők azt mondták, a betörés miatt szomorodott el, közeli források szerint erről szó sincs. Sokkal inkább bántják férjének a házasságukra tett megjegyzései. Úgy tűnik ugyanis, David mostanában nem túlságosan figyelmes: nem régiben, egy interjúban azt mondta, Victoriával való házassága nehéz és kemény munka.

Objektum doboz

Szerintünk ez önmagában még nem lenne elég ok a felháborodásra, lehet, hogy más is áll a háttérben, és Beckhamék közt épp nem a lerózsásabb a helyzet.
 

Ajánlott cikkek