Egyéb kategória

Wow! Hamarosan Amerikában is kapható lesz a Kinder Meglepetés

Mi a különbség az amerikai és európai gyerekek között? Nos, az egyik ilyen, hogy a legtöbb amerikai gyerek nem ismeri a Kinder tojást. Míg nekünk meghatározta a gyerekkorunkat, addig a nyugati gyerkőcöknek „csak” a mekis játék maradt (meg persze ezerféle más). 

vous - 2017.11.15.
Wow! Hamarosan Amerikában is kapható lesz a Kinder Meglepetés

Amerikában a Kinder Meglepetés tilalma egy 1938-as törvényből ered, amely tiltja a nem ehető tételeket tartalmazó élelmiszerek értékesítését, potenciális fulladásveszély miatt. Ennek értelmében kifejezetten a '70-es években az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet tiltotta a Kinder tojások forgalmazását.

De az Európából származó Kinder tojások csempészetének vége!

A Delish szerint a tojások – amelyeket évtizedek óta nem értékesítenek az USA-ban – hamarosan elérhetők lesznek (törvényesen is). A Kinder Joy először a Walmart polcain lesz elérhető Black Friday napján. 

amerika

Őrülten vicces törvények, amik még ma is érvényben vannak az USA-ban

Az újvilág számos őrült dolgot adott már nekünk, azonban jogi értelemben is elég elborultak az amerikaiak.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.