Egyéb kategória

Azok a régi szép idők… – 5 dolog, amit a mai napig visszasírunk a gimis éveinkből

A középiskola valahogy olyan köztes időszak az ember életében: a gyerekkor már viszonylag távol jár, de az igazi felnőttkor még elérhetetlennek tűnik. Ennek ellenére azonban azt hiszem, bátran állíthatom: jó pár olyan élményt szereztünk ebben az időszakban, amit tuti, hogy ti is visszasírtok néha!

vous - 2021.08.30.
Azok a régi szép idők… – 5 dolog, amit a mai napig visszasírunk a gimis éveinkből

A gimis évekről mindenki máshogy nyilatkozik: van, akinek nagyon rossz élményként marad meg a fejében, mások azonban imádták azt a négy évet. Hát, azt kell hogy mondjam, én is ezt a tábort erősítem. 

Szerintem a gimnázium azért olyan jó, mert olyan, mint egy mini felnőttkor, annak negatív oldalai nélkül.

És oké, hogy gyakran a függetlenség és a gondtalan élet miatt „sírtunk”, de utólag visszagondolva azért nem volt olyan rossz ez az időszak!

Mint a Gossip Girlben…

Szerintem a gimis barátságokon nagyon sok múlik, hiszen ez az az időszak, amikor a legtöbb időt tudjátok tölteni a csajokkal. Emlékezzetek csak vissza az ottalvós bulikra, pizsipartikra vagy épp az órák utáni bandázásokra… Ugye milyen szép is volt az élet, amikor még nem kellett melóba sietni vagy épp hullafáradtan bedőlni az ágyba?

Objektum doboz

Azok a bizonyos témazárók

Visszatekintve mindig könnyebbnek tűnnek azok a dolgok, amik az adott pillanatban leküzdhetetlen akadálynak látszódnak. Így van ez a házikkal és a gimis dolgozatokkal is: lehet, hogy akkor a hátatok közepére sem kívántátok az egészet, de az egyetem alatt, az első vizsgaidőszaknál valószínűleg ti is elkezdtétek hiányolni a „könnyed” tanulós éveket.

Objektum doboz

Egy osztály mind felett

Bárki bármit mond, tény, hogy a gimis osztályközösségek semmihez sem foghatóak. A klikkek ellenére pedig szerintem a legtöbb esetben igenis erős volt az összetartás, persze kivétel erősíti a szabályt. Jókat lehetett röhögni a tanárok tipikus dumáin, és azok az osztálykirándulások! Egy másik élet volt! 

Objektum doboz

Minden héten új szerelem

Tinikorban tombolnak a hormonok, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ilyenkor nálatok is szinte folyamatosan egymást váltották a nagy szerelmek és a helyes srácok, na persze volt, hogy csak plátói szinten. De azért ismerjétek be: jó érzés volt a csajokkal összesúgni, és izgatottan elemezgetni az első randit, az első csókot, hogy vajon minden úgy történt-e, ahogy a nagykönyvben meg van írva… 

Objektum doboz

Éljenek a gondtalan gyermekévek!

A régi szép időkben még nem kellett a számlákkal és egyéb csúnya, felnőttes dolgokkal foglalkoznunk. És persze tuti, hogy sokszor ti is elégedetlenkedtetek, amikor éjfélre haza kellett érni egy buliból, vagy csak a házi megírása után mehettetek vásárolgatni a csajokkal, ám amikor kirepültök a családi fészekből, és rémülten veszitek tudomásul, hogy nincs mese, felnőttetek, akkor bizony jó lenne kicsit visszamenni azokba az időkbe. 

Objektum doboz

Nektek mi a kedvenc középiskolás élményetek?

iskola

Tipikus középiskolás helyzetek, amiket sosem fogunk elfelejteni – nem is akarjuk!

A középiskola így vagy úgy, de mindenki életében meghatározó időszak volt. A szerencsésebbek több jó élménnyel ballagtak el, és életre szóló tapasztalatokkal gazdagodtak, olyanokkal, amiket sosem fognak elfelejteni. Egészen pontosan ilyenekkel!

Ajánlott cikkek