Egyéb kategória

Érdekes lesz az idei X-Faktor: ők jutottak az élő show-ba!

Vége az önfeledt hahotázásnak, és vége annak is, hogy mi szégyenkezzünk a versenyzők helyett, ugyanis összeállt a 2017-es X-Faktor élő show-ba jutott énekeseinek és zenekarainak mezőnye. 

vous - 2017.10.09.
Érdekes lesz az idei X-Faktor: ők jutottak az élő show-ba!

Talán még soha nem kísérte ennyi balhé és kétségbeesés az X-Faktor Mentorház fordulóját. Az idei szezon volt az első, hogy a mentoroknak nem azért volt nehéz a döntés, mert annyi jó zenész szállt versenybe. Leginkább Puskás Peti volt bajban, hiszen a 25 év felettiek között nem akadt három egyértelműen tehetséges énekes.

x-faktor

Tehetségkutatóban feltűnt előadók első szereplései: álló- és hullócsillagok

Faktor napunk alkalmából muszáj megemlékeznünk a legtehetségesebb és a legtehetségesebbnek gondolt, tehetségkutatókban feltűnt énekesekről. Mennyi tehetség, minimum annyi, mint az első mondatomban. A két legtermékenyebb énekesműsor kétségkívül a Megasztár és az idén a 7. évadját kezdő X-Faktor. A 2000-es évek elején ezek a show-k úgy termelték az énekeseket, mint a gyártósor a csokis kekszet.

Alex sem az éneklést magas szinten művelő lányokat vitte az élő műsorba, ő az egyéniségekre voksolt, míg látszólag Gáspár Laci sem találta a legjobb zenekarokat – és egyébként a helyét a kategóriájában. 

Talán Radics Gigi büszkélkedhet a legerősebb énekesekkel, szerintünk a fiúk között kell keresni az idei X-Faktor nyertesét. Nézzétek meg, kik jutottak az élő show-ba!

Radics Gigi és a fiúk 

Nagy Krisztián

Objektum doboz

Gyulás Roland

Objektum doboz

Vigaszágról: Mézes Norbert 

Objektum doboz

Pukás Peti és a 25 év felettiek

Berta Dániel

Objektum doboz

Nagy Lívia 

Objektum doboz

Vigaszágról: Hegedűs Péter (IGEN!)

Objektum doboz

Alex és a lányok

Tóth Bettina 

Objektum doboz

Erdős Viola

Objektum doboz

Vigaszágról: Serena Rigacci

Objektum doboz

Gáspár Laci és a zenekarok 

Radio Mobster 

Objektum doboz

Ricco & Claudia 

Objektum doboz

Vigaszágról: London Kids

Objektum doboz

Van kedvencetek?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.