Egyéb kategória

Csodaszép lány lett a Tisza 2017 királynője

Néhány nappal ezelőtt rendezték meg az ötödik Miss Tisza International szépségversenyt. Az eseményt a vízi sportok szerelmesei között a Tisza-tó Riviérájaként ismert Abádszalókon tartották.

vous - 2017.08.28.
Csodaszép lány lett a Tisza 2017 királynője

A nyolc döntős szépség közül a zsűri Rapács Grétát választotta győztesnek, aki így főnyereményként bejuthatott a Miss Nation Hungary 2018-as döntőjébe. A kelet-szlovákiai Nagykaposról származó 21 éves lány a Kassai Műszaki Egyetem másodéves hallgatója.

Kiemelten fontos számára a környezetvédelem, szenvedélyesen szeret fotózni, és nagyon büszke szülővárosára is. Gréta a korona átvétele után elmondta: sokat dolgozott a szépségkirálynővé válásért, de minden pillanat megérte.

tisza

Forrás:
Koczka Máté

„Boldog vagyok, és köszönöm a Hidak Kulturális Egyesületnek, hogy elindulhattam ezen a versenyen és mindent elkövetek, hogy méltó utódja legyek az előző királynőknek. Nagy vágyam és egyben a kitűzött célom is az, hogy kijussak egy világversenyre, ahol megismerkedhetek különböző nemzetiségű lányokkal, ezzel részben megismerve a kultúrájukat is”

– mondta Rapács Gréta, akinek vágya hamarosan akár teljesülhet is.

A Tisza 2017 királynője cím mellett ugyanis a szépségkirálynő egyik nyereménye az volt, hogy egyenes ágon automatikusan bekerül a Nemzet Szépe 2018 szépségversenyre. Ha Grétának ezt a versenyt is sikerül megnyernie, bejut a Miss Nation világversenyre, ahol számos nemzetközi szépséggel együtt versenghet majd.

Forrás:
Koczka Máté

A Nemzet Szépe mindenkori királynőinek feladata, hogy hírül vigyék Magyarország turisztikai és természeti értékeinek, gasztronómiájának, hagyományainak, történelmének és nemzeti specialitásainak ismeretét. 

Fontosnak tartjuk a magyar export-import lehetőségek, a legjobb hazai vállalatok bemutatását. A világversenyen a jelentkezők kisfilmjeit komoly gazdasági szereplők előtt vetítik le, akik nemcsak a szépségek, hanem befektetési lehetőségek megismerése után is érdeklődnek.

„A szépség ünneplésén túl a hazai élelmiszeripar, borkultúra, turizmus, természeti kincsek, tudományos fejlesztések, gazdasági kapcsolatok népszerűsítésének misszióját szeretnénk beteljesíteni”

– mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója és tulajdonosa. 

Forrás:
Koczka Máté

Gratulálunk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.