Egyéb kategória

Egy hatrészes sorozat, ami még a Trónok harcát is leverte – itthon mégis kevesen ismerik

Ha ti is imádtátok nézni gyerekkorotokban a természetfilmeket, szokjatok rá újra, hiszen most olyat láthattok, amit még korábban soha! Ugyan már lassan fél éve megjelent a Bolygónk, a Föld 2. évada, én most jutottam el odáig, hogy megnézzem, és csak ajánlani tudom. Amellett, hogy minden képkockája lenyűgöző, olyan állatokat és helyeket mutatnak be benne, amiket eddig még senki másnak nem sikerült lencsevégre kapnia. A legújabb, hatrészes sorozatban Attenborough visszarepít bennünket a fiatalkorunkba, illetve olyan helyekre is elkalauzol, amiket lélegzet-visszafojtva fogtok figyelni.

vous - 2017.05.11.
Egy hatrészes sorozat, ami még a Trónok harcát is leverte – itthon mégis kevesen ismerik

A Bolygónk, a Föld első évadát – ami forradalmasította a természetfilmezést – 2006-ban adták ki, ami akkor a BBC gigaprodukciójának számított, és 130 országban vetítették. Tíz évvel később megjelent a 2. évad, ami talán még a korábbi évadnál is lebilincselőbb! Eddig négy részen vagyok túl, és ez idő alatt egyik ámulatból estem a másikba. Egyrészt mert szembesültem vele, hogy régi jó ismerősünk, David Attenborough már 90 éves – a BBC éppen ezért is készült ezzel a produkcióval a születésnapjára, és bár a helyszínekre már nem tartott a stábbal, de még mindig ő narrálta a részeket, amitől szerintem mindenki szíve megdobban egy picit –, másrészt szinte leírhatatlan minden egyes képkockája. Azért mégis megpróbálom átadni, merthogy ezt a sorozatot mindenkinek látnia kell!

David Attenborough

Sir David Fredrick Attenborough

  • Brit természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televíziós műsorok igazi úttörője.
  • 1957 óta készít természetfilmeket és sorozatokat a BBC-nek.
  • 1998-ban elneveztek róla egy hangyászsünfajt – Attenborough-hangyászsün –, amit ő maga fedezett fel.
  • Munkásságát még maga a királynő is elismerte, így 1985-ben lovaggá is ütötte.

Bolygónk, a Föld 2.

Már önmagában az is lélegzetelállító, hogy mennyien, meddig és mennyi munkát fektettek abba, hogy olyan tájakra repítsenek el bennünket, mint például Brazília őserdői vagy a Kalahári sivatag.

  • A sorozatot négy éven keresztül forgatták;
  • 64 országban;
  • a legújabb technológiai megoldásokkal;
  • olyan helyeket és jeleneteket mutatnak meg nekünk, amiket még soha;
  • olyan helyekre jutottak el, és visznek bennünket is, amik még a legszakavatottabb dokumentumfilmeseknek se lennének fáklyásmenet.

Attenborough, mint már említettem, sajnos korára való tekintettel nem tartott velük a forgatási helyszínekre, de az első és utolsó részben találkozhatunk vele, miközben egy léghajóról beszél hozzánk. A hangját pedig – mely már jó ismerősként cseng számunkra – végig, a sorozat minden epizódjában élvezhetjük.

Objektum doboz

A hat részben a következő szárazföldi élőhelyeket, illetve élővilágukat tekinthetjük meg:

  • szigetek,
  • hegyvidékek,
  • esőerdők,
  • sivatagok,
  • füves síkságok,
  • nagyvárosok.

Humor, dráma, romantika

Az egészen apró lényektől kezdve a nagyokon át, a növényevőktől a húsevőkön át, láthatjuk az emlősök, rovarok és hüllők mindennapjait, a túlélésért folytatott harcaikat, és olyan emlősöket is, mint például a folyami delfin, amelyeket csak nemrég fedeztek fel a kutatók.

Én külön örülök, hogy bár szembesítenek az élőlények megpróbáltatásaival, nem horrorisztikusan teszik azt. Nem mondom, hogy nincs benne egy-egy harc vagy pár szerencsétlen, levadászott mókus, de hát ilyen a természet. Persze szomorúan néztem szembe ezekkel a jelenetekkel, és persze mindig a gyengébbnek szurkoltam, de sajnos az igazság az, hogy mindig van egy erősebb, ez a természet törvénye és örök körforgása. Ahogy a sorozatból kiderült számomra (spoiler) …

…még a kajmánokat is van, ami megeszi!

A látvány pedig még nem minden, a sorozat zenéje mellett sem tudunk elmenni szó nélkül, hiszen nem más szerezte, mint Hans Zimmer, aki korábban olyan filmekhez adta a nevét, illetve csodás zenei műveit, mint a Csillagok között, A Karib-tenger kalózai vagy például a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes, és Az oroszlánkirály.

Hans Zimmer

Hans (Florian) Zimmer

  • Oscar- és Golden Globe-díjas német származású zeneszerző.
  • Legismertebb művei filmzenék: Esőember, Eredet, Csillagok között, A sötét lovag, A szikla, Tiszta románc, Gladiátor, Az utolsó szamuráj, Holiday, A Da Vinci-kód – csak hogy néhányat említsünk.
  • Az áttörést 1988-ban az Esőember hozta meg számára, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.

Werk – avagy élet a kulisszák mögött

Bár a részeket szájtátva nézhetjük, sokszor mégsem látjuk, illetve bele sem gondolunk abba, hogy milyen nagy munka áll egy-egy képkocka mögött, hogy mennyi időt vett igénybe akár egy félperces jelenet is. Ezért külön öröm számunkra, hogy – ahogyan már az előző évadnál megszokhattuk – itt is minden rész után pár percben megnézhetjük a háttérmunkálatokat és a stáb küzdelmes munkáját. Ha még így sem győztelek meg titeket, hogy érdemes leülni a képernyő elé, beszéljenek helyettem a számok!

  • Az új évad olyan kultsorozatokat utasított maga mögé, mint a Breaking Bad vagy a Trónok harca.
  • Nagy-Britanniában a nézettség simán lekörözte a szintén nagyon közkedvelt X-Faktor vetélkedőt.
  • A 2. évad 2. része 1,8 millió fiatal nézőt vonzott a képernyők elé.
  • Az IMDB filmes top 250-es listájának első helyén szerepel jelenleg is.

Szemeket a képernyőkre és monitorokra, hiszen legalább annyira lehet szurkolni benne az állatoknak, mint a kedvenc focimeccsünkön, legalább annyira lehet aggódni a szereplők életéért, mint a kedvenc sorozatunk karaktereiért, és legalább annyi lehet röhögni rajta, mint egy sitcomon!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
Világ
Már csak a szakdolgozat választ el a diplomádtól?
vous - 2023.01.19.
Minden gólyát a szakdolgozattal riogatnak, akik ezt persze rendszerint nem veszik komolyan, hiszen még annyira távolinak tűnik, és amúgy is az új élethelyzet felett érzett eufória tompít minden aggodalmat.

Otthon

Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
Otthon
Kényelem és praktikum egy szűkebb nappaliban is
vous - 2023.01.26.
Amikor a nappalinkat rendeznénk be, az elsődleges szempontunk egyértelműen a kényelem, hiszen ez az a helyiség, ahol általában a legtöbb időt töltök, és ahol vendégeket is fogadunk. A helyiség mérete azonban olykor határt szab a lehetőségeknek: a praktikus helykihasználásra is figyelmet kell fordítani amellett, hogy egy kellemes hangulatú, jól használható nappalit szeretnénk kapni. Szerencsére a széles bútorválaszték ebben mellettünk áll.