Egyéb kategória

Hátitáska pro és kontra – imádjuk, de pont annyira panaszkodunk is rá

Ha felcsapnám az értelmező kéziszótárt, és rákeresnék a szükséges rossz kifejezésre, akkor azt találnám mellette, hogy táska. És tényleg. Főleg nőként képtelenek vagyunk táska nélkül létezni, hiszen a cókmókjainkat vinni kell. De őszintén, melyikőtök nem sóhajt fel néha a szabad vállak gondolatára?

vous - 2017.04.29.
Hátitáska pro és kontra – imádjuk, de pont annyira panaszkodunk is rá

Arról már írtam nektek ebben a cikkben, hogy miért őrülünk meg, ha táskával megyünk bulizni, de az az igazság, hogy hátizsákkal sem olyan könnyű az élet. Valamikor abszolút válltáskapárti voltam, de ahogyan gyarapodott a táskám tartalma, egyre inkább áttértem a hátitáskára. Praktikus, több benne a hely, és jobb is a testnek, ha egyenletesen, két vállon oszlik el a súly, nem pedig csak az egyiken. Persze, bőven tudok panaszkodni is.

1. Ti és a hátizsák = két fő

Ezt főleg akkor érzitek, amikor tömegközlekedés közben szűkül a hely. Ahogy telik a busz vagy a villamos, az emberek egyre csúnyábban néznek rátok, mert a hátatokon van a táska. Rosszabb esetben még fel is löknek, szóval jobb, ha leveszitek a hátatokról, és magatok elé húzzátok.

Objektum doboz

2. Körülményes a használata

Hát, igen. Ez nem olyan, mint a válltáska, hogy elkotorásztok benne a hónotok alatt. Valahányszor kell belőle valami, le kell hámoznotok magatokról, magatok elé venni, kibontani, szóval bonyolultabb, na. Ez akkor idegőrlő, ha egymás után háromszor kell ezt ejátszanotok, mert mindig eszetekbe jut valami, ami kell, és pont belebotlotok egy ellenőrbe is, aki kéri a bérleteteket. A bérlet pedig a táskában van.

Objektum doboz

3. Nem hordható minden szetthez

Ha alapvetően sportosan öltözködtök, akkor a hátitáska jó választás, de mi van akkor, ha elegánsabbra vennétek a figurát? Nos, tény, hogy a legtöbb táska be van kategorizálva – a borítéktáska elengáns, a háti sportos –, azért nem annyira rossz a helyzet. Ma már a kategóriák nem bevettek, egyre több az elegáns hátitáska, mint ahogyan borítéktáskából is készül vagányabb darab. Mondjuk azért hátiból még kicsit neccesebb beválasztani egy mindenhez passzoló darabot.  Apropó, bringázáshoz ezek a legjobb darabok.

táska mittersisters

Készítsetek táskát a saját szoknyátokból!

„Azt mondják, ami számodra szemét, az valaki másnak kincs lehet. A Mittersisters rendhagyó workshopja után viszont már úgy gondolom: ami eddig szemét volt a szemedben, azt akár kinccsé is varázsolhatod. Táskakészítő workshopon jártam, de nem is akármilyenen: olyanon, ahol újrahasznosíthattam egy nem hordott bőrszoknyámat” – írja Viola. Itt elolvashatjátok, hogyan született újjá Viola táskája.

4. Felgyűrődő ruhák

Tudjátok, amikor kicsit testtől elálló ruhát vesztek fel, a feneketekhez érő táskaalj pedg szépen felgyűri az anyagot maga fölé. Khm, nem feltétlen szép látvány, annyi szent. 

Objektum doboz

5. Nem biztonságos 

A legnagyobb bajom a hátival, hogy tömegben mindig van bennem egy olyan sanda érzés, hogy mindjárt kirabolnak. Míg a válltáskát magam elé húzom könnyedén, addig a hátitáska sokkal könnyebben megközelíthető és kirámolható. Nyilván azt is magam elé húzhatom, csak jóval körülményesebb.

Folytathatnám még a sort, de biztosan nektek is eszetekbe jut valami. Mi szól a hátitáska ellen még? 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.