Egyéb kategória

Oroszország nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalfesztiválon – az ok egészen hihetetlen

Sokáig ment a huzavona állítólag, mire döntés született a kérdésben, de a lényeg ez: Oroszország visszalépett az Eurovíziós Dalfesztiváltól. Amikor meghallottuk az indokot, nem is hittünk a fülünknek.

vous - 2017.04.14.
Oroszország nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalfesztiválon – az ok egészen hihetetlen

Oroszországot idén egy kerekesszékes énekesnő, Julija Szamoljova képviselte volna az európai dalversenyen, amit a tavalyi győztes jogán idén Ukrajna rendez. Szamoljova egész egyszerűen nem kapta meg a beutazási engedélyt Ukrajnába, mivel korábban megsértette a törvényt, és három évre kitiltották az országból.

Az énekesnő „bűne” annyi volt, hogy elutazott a Krím-félszigetre egy fellépésre, de ezt elvileg csak az ukrán hatóságok jóváhagyásával tehette volna. Krím helyzete elég labilis 2014 óta, tulajdonképpen mind Ukrajna, mind Oroszország saját területének tekinti, és elég nagy indulatokat szül a két ország között bármilyen ezzel kapcsolatos kérdés.

Az ukránok kimondták, az orosz hölgy nem léphet be, jelöljenek valaki mást helyette, ebbe azonban az oroszok nem mentek bele. Felmerült a műholdas kapcsolás lehetősége is, de ezt is elutasította mindkét fél. Az oroszok odáig mentek, hogy ha a versenyzőjük nem vehet részt, akkor nem is közvetítik a tévében az egészet. Ezen persze ismét berágtak a szervezők, és felszólították Oroszországot: ha nem közvetítik, akkor nem is vehetnek részt rajta.

Nem szeretnénk lebecsülni a Krím-félszigetiek nehéz helyzetét, de ez az egész ügy elég kicsinyesnek tűnik. Az meg csak még kínosabbá teszi a dolgot, hogy a verseny idei szlogenje ez:

Ünnepeljük a sokféleséget!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.