Egyéb kategória

Egyetlen másodpercre sem feledkeznek meg róla: így emlékezett Vin Diesel Paul Walkerre

Hétvégén tartották meg a Halálos iramban 8. premierjét, ahol a színészek is jelen voltak. Vin Diesel pedig ezúttal sem feledkezett meg legjobb barátjáról, a 2013-ban elhunyt Paul Walkerről.

vous - 2017.04.10.
Egyetlen másodpercre sem feledkeznek meg róla: így emlékezett Vin Diesel Paul Walkerre

Paul Walker hirtelen halála mindenkit megrendített, különösen közeli barátait, akikkel a Halálos iramban című filmeken dolgoztak együtt. Azóta eltelt közel négy év, de a forgatásokon a mai napig egyetlen pillanatra sem feledkeznek meg róla, ezt Vin Diesel az új film premierjén el is mesélte.

„Szeretném, ha tudnátok, hogy nem volt egyetlen másodperce sem a forgatásoknak, egyetlen perce, sőt egyetlen nap sem, amikor ne gondoltunk volna az én testvéremre, Pablóra, és arra, hogyan hozzuk vissza a filmbe és mutassuk meg őt úgy, hogy arra büszke legyen” – írja az EW.

Azt is hozzátette, hogy bár elképesztően tehetséges emberek szerepelnek a filmben, ha Paul Walker nem fektetett volna ennyi energiát ebbe a sorozatba, valószínűleg nem is lenne folytatás. Mindezt az iránta érzett szeretet miatt tették meg, és remélte, hogy lélekben ott volt velük a premieren.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek