Egyéb kategória

Egy igazi hős: így mentette meg a menhelyi kutya a 3 éves kislány életét

A kutyák csodálatos kis élőlények, hatalmas szívvel és szeretettel. És úgy tűnik, hogy szuper hatodik érzékkel is meg vannak áldva! Legalábbis az alábbi sztori ezt támasztja alá, egy menhelyi kutyus ugyanis így mentette meg egy kislány életét.

vous - 2017.03.28.
Egy igazi hős: így mentette meg a menhelyi kutya a 3 éves kislány életét

Peanut, a keverék kutya még kétévesen került az állatmenhelyre, törött csontokkal és egyéb sérülésekkel. De nyugi, ez nem egy szomorú történet lesz; azóta már eltelt egy év, szerető családra talált, és még egy igazi jó cselekedet is fűződik a nevéhez.

Objektum doboz

Egyik nap ugyanis a kutya furcsán kezdett viselkedni otthon. Fel-alá rohangált a lépcsőkön, ugatott, és nem nyugodott addig, míg ki nem engedték az udvarra. Aztán miután kilépett a házból, őrült módon elkezdett szaladni a lakás mögötti üres mezőre, gazdája pedig nem értette, mi történik, így követni kezdte. Ekkor derült ki, miről volt szó: a kutya egy meztelen hároméves kislányt talált a földön heverve.

A férfi rögtön felkapta a gyermeket, belecsavarta a ruhájába, és hívta a mentőket. Mire megérkezett a rendőrség is, a kislány csak egyetlen dolgot mondott: „kutyus”. A gyermek családját egyébként azóta már megtalálták, és a nem megfelelő körülmények miatt nem engedték haza, de a részletek még nyomozás alatt vannak.

Objektum doboz

Egy viszont biztos: Peanut aznap megmentett egy életet!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.