Egyéb kategória

Szexista disznó módjára viselkedett, örökre kitiltották a Tinderről – egy tanulságos igaz történet

A Tinder örökre kitiltott egy férfit a felhasználói közül, miután a Facebookon napvilágot látott, hogy az illető rasszista és szexista megjegyzéseket engedett meg magának. A Nick névre hallgató férfinak az app kommunikációs vezetője írt nyílt levelet, hogy elmagyarázza: az ilyesfajta viselkedést nem tolerálják. Történet mesébe illő tanulsággal – na de nem azzal, amire gondolnátok.

vous - 2017.03.10.
Szexista disznó módjára viselkedett, örökre kitiltották a Tinderről – egy tanulságos igaz történet

„A Tinderen könnyű és szórakoztató új kapcsolatokra szert tenni” – állítja az alkalmazás hivatalos szövege. A könnyűt nem kérdőjeleznénk meg, de a szórakoztatóval azért vannak fenntartásaink: aki valaha használta már az applikációt, tudja, hogy negatív élményeket szerezni nem kihívás – ezt pedig számtalan blogposzt, Insta-fotó és Facebook-bejegyzés is tanusíthatja.

A „tinderes sztori” ma már egy külön kategória, és az esetek többségében személyes találkozóra sincs szükség ahhoz, hogy valakinek legyen miről mesélnie. Csak a magam – és a barátaim – nevében beszélhetek, de azt tapasztaltam, hogy már egy ártatlan csetelés során inzultus érheti a nőket. Mindennapos dolog a ribancozás, a buta picsázás vagy a külsőre tett sértő megjegyzések záporozása.

Sajnos létezik egy férfitípus, aki ha elutasító vagy tartózkodó magatartást tapasztal a nő részéről, feljogosítva érzi magát a támadásra. Most viszont visszanyalt a fagyi, mert egy ilyen alakot örökre kitiltottak a rendszerből.

A Facebookon látott napvilágot pár képernyőfelvétel arról, hogyan sértegetett egy Nick nevű férfi egy ázsiai nőt. A képek tanúsága szerint a pasas teljesen elborult, amikor a Tinderen szerzett párja nem válaszolt „időben” az üzeneteire. Többek között azt írta:

  • ti, ferdeszeműek mind ugyanolyanok vagytok
  • te buta picsa
  • haha, úgy nézel ki, mint aki olvad a melegben, viselj kevesebb sminket!
Objektum doboz

A poszt közel 1500 (!) megosztást kapott, így nem csoda, hogy a Tinder kommunikációs vezetője, Rosette Pambakian szükségét érezte, hogy reagáljon a történtekre. Meg is tette, méghozzá egy nyílt levélben, amit stílusosan a „Nemzeti Disznó” napon publikált. Többek között azt írta:

„A Tinder zéró toleranciát képvisel, ha tiszteletlenségről van szó. Nincs helye rasszista megnyilvánulásoknak. Sem szexista disznóknak. Sem trolloknak. (…) Úgyhogy hadd mondjam ki egyszer és mindenkorra: téged és a hozzád hasonlókat nem látjuk itt szívesen. És szerencsére megtehetjük, hogy kitiltsunk a rendszerből.”

A világ elégtétellel olvasta ezeket a sorokat, és sokak szerint mesébe illő tanulsággal zárult a történet: aki tisztességtelenül viselkedik, az elnyeri a méltó büntetését. De vajon tényleg ez lenne a történet tanulsága?

Hiszen az esetek többségében ez nincs így. Ugyanis legyünk őszinték, hasonlóan durva, szélsőséges és megalázó megnyilvánulásokkal rendszeresen találkozik egy nő az applikáción – és ezek többsége következmény nélkül marad. Az mindenképp pozitív, hogy egy rasszista és szexista férfinak most számolnia kell a tettei következményével – de mi lesz a többivel? Merthogy vannak, ráadásul nem is kevesen. És ami még szomorúbb, hogy nemcsak az online térben léteznek, hanem a való életben is.

Forrás:
Depositphotos, Freepik.com

A szóban forgó eset nem azért váltott ki ilyen határozott reakciót a Tinder részéről, mert ez a világ rendje (bár ez kéne, hogy legyen), hanem mert azt az 1500 megosztást, amit a történet kapott, nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Ugyanis az app történetében először fordult elő, hogy bárkit szankcionáltak volna a viselkedéséért, pedig ezer hasonló történet látott már napvilágot – igaz, azokat nem kapta fel ilyen mértékben a közösségi média. Ha tehát valamit levonhatunk tanulságként, az sokkal inkább az, hogy igenis megéri beszélni mindarról, ami nem oké a világban – mert ha elég hangosan tesszük, akkor meg kell hallania annak, aki konkrét lépéseket tud tenni a változás érdekében.

Ajánlott cikkek