Egyéb kategória

Ezek a tökéletes falszínek a lakásban – a tudomány szerint

Ismerős az érzés, amikor hatalmas lelkesedéssel vágtok bele a lakás csinosításába, de elakadtok ott, hogy milyen színűek legyenek a szobák? Ha nektek is okozott már gondot a rengeteg árnyalat közül választani, akkor mi lenne, ha a tudományra hallgatnátok?

vous - 2017.02.18.
Ezek a tökéletes falszínek a lakásban – a tudomány szerint

Fogadjunk, hogy ti sem rágódtatok eddig sokat azon, hogy egyes színek hogyan hatnak rátok. Pedig lehet, hogy jobban tennétek! Megmutatjuk, hova milyen színt érdemes használnotok és mik azok, amiket jobban jártok, ha elkerültök.

Piszkoskék

Először is, a hálószobátokba érdemes piszkoskéket használni, nyugtató hatása miatt. Sőt, kiderült, akár többet is alhattok, ha ilyen szobában pihentek, ellentétben a lila színnel, úgyhogy azt jobb, ha tiltólistára teszitek.

Objektum doboz

Kobaltkék

A konyhát érdemes pipacspirosra, esetleg kobaltkék színűre pingálnotok – attól függően, mit szeretnétek elérni. A piros állítólag fokozza az étvágyat, tehát ha diétába kezdtetek vagy amúgy is hajlamosak vagytok arra, hogy gyakran meglátogassátok a hűtőt, akkor a kék lesz a ti színetek. A zöldessárgát sokan nem szeretik, ebbe helyiségbe pedig nem is javasolják.

Objektum doboz

Hamvaszöld

A hamvaszöld tökéletes választás lesz a dolgozószobátokba, meglátjátok, egyből felpörgeti a kreativitásotokat! Igazi főnyeremény ez a szín, engem mindig a természetre, a hatalmas sétákra emlékeztet. Állítólag a piros színt érdemes kerülni itt, mert idegességhez és stresszhez vezethet, sőt, ronthatja a hatékonyságunkat is. Hát, itt ellent kell mondanom, nekem ugyanis egy leheletnyi piros is helyet kapott a szobámban, mivel már gyerekkorom óta imádom minden árnyalatát. Szóval, szerintem ha ti is ragaszkodtok hozzá, nem muszáj száműzni, csak arra figyeljetek, hogy ne az egész szobát fessétek ilyen színűre, valamilyen világosabb árnyalattal tompítsatok rajta és kész is!

Objektum doboz

Homokszín

Meglátjátok, a homokszínű falak istenien fognak kinézni a nappaliban, de igazából bármilyen halvány, melegebb tónus kitűnően feldobja majd. Az egyetlen dolog, amit igyekezzetek kerülni, a túl élénk vagy sötét árnyalatok, ugyanis ezek, a tanulmány szerint, nyomasztóan hatnak ránk.

Objektum doboz

Púderrózsaszín

És végül jöjjön minden lány szentélye: az igazi csajos, rózsaszín fürdőszoba. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én első látásra beleszerettem! Olyan, mint a kedvenc ruhám, otthonos és vidám. És higgyétek el, egyáltalán nem lesz kislányos a hatás! 

Objektum doboz

Szóval, csajok, ha eddig gondolkodtatok: elő a festékkel és varázsoljátok csodássá a lakásotokat! 🙂

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.