Nem, a zseniket nem csak annyi jellemzi, hogy átlátnak a káoszon, ha rendetlenség van a szobában. Valójában sokkal több dolog utalhat arra, hogy ti is született lángelmék vagytok! Most eláruljuk a jeleket.

1. Gyakran beszéltek magatokban
Mindegy, hogy épp zuhanyoztok, takarítotok vagy főztök, gyakran veszitek észre, hogy már megint magatokban beszéltek. Nyugi, ez nem az elmebaj jele! Épp ellenkezőleg, ez arra utal, hogy az agyatok folyamatosan jár, tele vagytok gondolatokkal, ötletekkel és párbeszédekkel, amiket valahogy mégiscsak fel kell dolgoznotok. Pluszpont, ha mindezt angolul vagy más nyelven teszitek!
2. Mindig mindent túlgondoltok
Azt gondolnánk, hogy a zsenik tele vannak önbizalommal, elvégre mégiscsak kész lángelmék! Az igazság viszont, hogy épp ellenkezőleg: rengeteg kétely van bennük. Ha ti is gyakran kapjátok magatokat azon, hogy minden apróságon napokig gondolkodtok, vagy a legkisebb dolgokba is többet láttok bele, ne aggódjatok. Nincs semmi baj veletek; valójában kész zsenik vagytok!

A kód: 75B – dolgok, amiket csak a közepes mellméretű lányok érhetnek
Akinek nagy van, kicsit szeretne, és fordítva. A női mell állandó téma, még akkor is, ha éppen teljesen átlagos és közepes mellmérettel rendelkezik egy nő. Azonban vannak dolgok, amiket csak ezek a nők érthetnek.
A cikk folytatásáért IDE kattintsatok!
3. Imádtok sokat olvasni
Persze sokan szeretnek olvasni, de a született zsenik teljesen odavannak érte. Ők nem facebookozással töltik az időt, hanem a szabadidejükben előkapnak egy könyvet, és hagyják a fantáziájukat szárnyalni. Mindegy, mit olvastok, ha gyakran teszitek ezt, és mindig valami újra vágytok, az nagyon jó jel!
4. Feledékenyek vagytok
Tele vagytok ötletekkel és gondolatokkal, amik teljesen megtöltik a fejeteket. Így nem ritka, hogy a hétköznapibb apróságok az egyik fületeken bemennek, a másikon meg ki is jönnek. Ez az oka annak, hogy az okos emberek sokszor sétálnak be a szobába, és elfelejtik, miért is mentek oda.