Lélek

Romantika a javából! – 148 alkalommal kérte meg barátnője kezét egy pasi

A lánykérés minden nő életében egy jelentőségteljes pillanat, amit soha nem felejt el. Ez a pillanat az, amit a szívükbe zárnak és megőriznek, ebből merítenek a szürkébb napokon, hiszen a lánykérés egy kinyilatkoztatás a párotok részéről arról, hogy benneteket választ egy egész életre. Mint ahogyan a ti igenetek is arról, hogy ő az, aki mellett szívesen ébredtek minden reggel.

vous - 2017.02.04.
Romantika a javából! – 148 alkalommal kérte meg barátnője kezét egy pasi

Mi lehet hát szívet melengetőbb ennél a pillanatnál? Talán az, ha valamilyen módon láthatóvá válik az is, hogyan készülnek, mennyire izgulnak a pasik erre a nagy kérdésfeltevésre.

Ray Smith hetekig gondolkozott azon, hogyan kérje meg barátnője, Claire kezét. Társasjátékkal, mint ez a magyar srác? Vagy egy romantikus tánccal? Rengeteg tanácsot kért és kapott is, végül egy teljesen újszerű módot választott, mindössze egy telefonra, tollra és fehér papírra volt szüksége hozzá.

Hónapokon keresztül számtalan alkalommal tette fel a nagy kérdést egy cetli segítségével a barátnőjének, aki mit sem sejtett arról, mi jár párja fejében. Összesen 148 alkalommal kérte meg a barátnője kezét, mire végre ténylegesen megtörtént a lánykérés, és elhangzott az igen is. 

Nézzétek csak meg, hogyan történt! 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.