Egyéb kategória

„Egyszerű, de nagyszerű” – pontosan ez jellemző az idei körömtrendekre

Idén búcsút kell venni a virágoktól és a különféle „csicsáktól”, legalábbis ami a körömdíszítést illeti. Ebben az évben ugyanis a minimalista, letisztult dizájn fog hódítani.

vous - 2017.01.25.
„Egyszerű, de nagyszerű” – pontosan ez jellemző az idei körömtrendekre

Én egyáltalán nem vagyok egy nagy tehetség a körömdíszítés terén. Kifesteni még ki tudom, de mintákat rajzolni rá már kész kihívás. Éppen ezért örülök, hogy 2017-ben a minimalista letisztult köröm ideje jön, a következő díszítések még számomra is megugorható feladatnak tűnnek.

köröm

A manikűr legnagyobb mumusa: így ápoljátok a körömágyatokat!

A legszebb manikűrt is könnyen tönkreteheti a repedezett körömágy látványa. Valamint nemcsak esztétikailag csúnya, hanem rettentő fájdalommal is járhat, ha nem kezelitek időben. De tudjátok mit, inkább előzzétek meg a jelenséget!

A teljes cikket itt olvashatjátok.

A vonalas dizájnhoz még egy alapszínre sincs szükség, maradhat a körmünk eredeti kinézete. Persze ehhez fontos, hogy ne legyen besárgulva ez a terület.

Objektum doboz

A keretes minta is készülhet csupasz körmökre és színesre egyaránt, igaz, elég finom mozdulatokra lesz szükség ahhoz, hogy ne ússzon az egész körömágyatok a lakktól.

Objektum doboz

Meg is érkeztünk a személyes nagy kedvencemhez. Igaz, nem a látványa fogott meg, hanem a technikája, azaz hogy nem kell a köröm egész felületét lelakkozni. Mindössze a belsejére kell egy vastagabb csíkot húzni.

Objektum doboz

Az üresen hagyott területek is szolgálhatnak mintaként, a PureWow azt ajánlja, használjunk minél kontrasztosabb színeket ahhoz, hogy a sima rész is érvényesülni tudjon.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.