Egyéb kategória

Ez a világ legjobb munkája: lakásszitter luxusházakban

Képzeljétek el, hogy luxuslakásokban pihentek, cuki kutyusokkal és macskákkal játszotok, és közben még pénzt is kerestek. Elrugaszkodott álomnak tűnik, igaz? Pedig egy házaspár nemrég saját vállalkozásba kezdett, és így keresnek kész vagyonokat.

vous - 2017.01.23.
Ez a világ legjobb munkája: lakásszitter luxusházakban

Néhány éve Andy kétszer is közel került a halálhoz. Először ott rekedt az Andok hegységben, majd olyan beteg lett Thaiföldön, hogy az majdnem az életébe került. Ezek után eldöntötte, hogy valami egészen másba kezd; úgyhogy fogta az utazás iránti szeretetét, és kombinálta az állatokkal. Vagyis megalapította a TrustedHousesitters céget, aminek lényege, hogy luxuslakásokra vigyáznak, míg a tulajok elutaznak, és gondját viselik az otthon maradt kis kedvenceknek. A weboldal mára a legnagyobb lakásszittercéggé nőtte ki magát, és rengeteg ember csatlakozott; ki felvigyázót keres, ki pedig lehetőséget egy kis elszakadásra a hétköznapokból.

Objektum doboz

Szerinte ez azért is kölcsönösen jó megoldás, mert a tulajok nyugodtan pihenhetnek, hiszen a házi kedvencük biztos kezekben van. Aki pedig nem engedheti meg magának a nyaralást, egy kicsit mégis kiszakadhat otthonról, és kutyákkal, macskákkal vagy akár alpakákkal játszhat – ez persze attól függ, az adott helyen milyen állatokat tartanak.

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.