Ha már dolgoztatok otthonról, biztos, hogy egy idő után nektek is elegetek lett az állandó megjegyzésekből. Pedig valójában az, hogy a saját lakásotokból dolgoztok, még nem jelenti azt, hogy lustálkodtok és filmet néztek nonstop. Itt a bizonyíték, hogy néha a home office nem is olyan könnyű, és tényleg igazi munka!
A szabadúszó újságíróknál gyakran megesik, hogy otthonról dolgoznak, saját időbeosztás szerint. Nálam is volt ilyen időszak, és ki nem állhattam az alábbi megjegyzéseket:
És persze ez nem csak az újságírókra igaz, hiszen rengetegen dolgoznak otthonról teljesen más területen is. Webfejlesztők, programozók, fordítók, grafikusok, de bizonyos telefonos munkákat is simán lehet a nappaliból végezni. Mégis, valamiért nagyon sokan meg vannak győződve arról, hogy rendes állás csak az lehet, amihez utazni kell. De olyan sokat számít a helyszín? Statisztikák szerint például akik otthonról dolgoznak, sokszor átlépik a heti 40 órás keretet, hiszen nehezebben tudják elválasztani egymástól a melót és a hétköznapokat. Az alábbi infók csak még inkább alátámasztják, hogy az otthoni meló is meló, ráadásul nem is a legkönnyebb fajta!
Nem olyan egyszerű nekikezdeni a munkának
Ha magatoknak oszthatjátok be az időtöket, olykor sokkal nehezebb nekivágni a melónak. Hiszen mindig ott van a kísértés, hogy majd egy kicsit később, ráértek még, nem sürget az idő. Ami aztán nagy kavarodáshoz vezet. Épp ezért a legtöbben saját beosztást készítenek maguknak, hogy tartani tudják a határidőket, különben könnyen káosz alakul ki.
Olykor többet kell dolgozni, hogy jó legyen a fizetés
Akik alkalmazottként dolgoznak egy irodában, fix fizetést kapnak a munkaóráért cserébe. Ebbe beletartozik az ebédszünet, kávészünet, olykor egy kis pihi, míg beszélgetnek a munkatársakkal… Akik viszont otthonról dolgoznak mint szabadúszók, ezt elfelejthetik sajnos; őket a kész munkáért fizetik, és ebben nincs benne az ebédszünet. Sem pedig betegszabi, ha már itt tartunk.
Meg kell küzdeni azért, hogy semmi se terelje el a figyelmet
Rengeteg dolog elterelheti a figyelmet otthon; a háziállatotok, gyerekek, szomszédok. Hogy rendetlenség van a konyhában, és így nehéz koncentrálni. Tehát kábé minden. Épp ezért van az, hogy sokan nem tudnak az ágyból, pizsiben dolgozni; az egész valahogy a lustálkodásra hajaz, és ebben a hangulatban hogy is lehetne igazán fókuszálni a melóra?
Nem könnyű fenntartani a kreativitást
A legtöbb otthonról végezhető munka általában a művészetekhez kapcsolódik, amihez elengedhetetlen a kreativitás. És higgyétek el, ha egész nap ki sem mozdultok, nem könnyű ezt maximális fordulatszámon tartani, és új ötletekkel előállni.
„Világgá ment az anyukám!” – Egy cikk az összes bátor magyar nőnek, akik 45 éves koruk után külföldre költöztek
Azon, hogy sokan a tanulmányaik végeztével külföldön vállalnak munkát, már meg sem lepődünk. A szülők ilyenkor nehezen, de engedik a gyereket, hiszen ideális esetben tudják: nem állhatnak mellette mindig, a maga életét kell élnie a családtól távolra szakadt családtagnak. De mi történik akkor, ha mindez fordítva alakul?
A cikk folytatását ITT találjátok.
Én személy szerint szívesebben dolgozom irodában, de ettől függetlenül állítom, hogy nem a helyszín dönti el, egy munka „igazi-e”, vagy sem!