A nők még mindig elpirulnak, ha a vagináról kell beszélni, és azt hiszem, mindannyian voltunk már úgy, hogy amikor a puncira gondoltunk, lelki szemeink előtt a biológiakönyvek ábrája jelent meg. És persze az, amit látunk, ha lenézünk. Pedig a puncinak is vannak részei, azoknak pedig nevei.
Ott van például a hüvelyen túl a csikló, na meg a szeméremajkak. Ez utóbbival foglalkozik a Women'sHealth cikke, amiből kiderül, hogy a nők gyakran teljesen rosszul látják ezt a testrészüket. Judy Koutsky konkrétan hét tévhitet sorolt fel, amit rögtön meg is cáfolt.
# 1: A szeméremajkak részei a hüvelynek
Ahogy már írtam, a megnevezésekkel adódik némi probléma. Sok nő a vulva részeként gondol rá, pedig anatómiailag a szeméremajkak a külső nemi szerv részei, és kettő részből állnak: kis- és nagyajkakból.
# 2: Minden nőnek egyforma a szeméremajka
Ez a legnagyobb tévhit, és ennek melegágya a pornó, amiben minden nőnek ugyanúgy néz ki a nemi szerve. Pedig valójában azok mérete összefügg a zsírtartalmukkal, ráadásul ez az évek során változhat is, a menopauza után például kisebbé válhatnak. Szóval, ne akarjátok megváltoztatni, higgyétek el, a tiétek is gyönyörű!
# 3: Itt kezdődnek el a gombás fertőzések
Lehetséges, hogy az irritációt érzékelitek, de a probléma, maga a fertőzés nem a szeméremajkaknál alakul ki, hanem a hüvelyben. A hüvelyflórában lévő baktériumok egyensúlya borul fel ilyenkor, és onnan terjed a külső területekre.
# 4: A szeméremajkak és a csikló ugyanaz
A szeméremajkakat gyakran összekeverik a csiklóval, pedig ég és a föld a kettő. Alapvetően összefüggenek, és szomszédok, de míg a csikló elsődlegesen az örömszerzésben játszik szerepet, addig a szeméremajkaknak védelmi funkciója is van, távol tartják a baktériumokat a hüvelytől.
# 5: Intimmosószer nélkül ápolatlan
Sokan hiszik azt, hogy speciális mosógél nélkül nem lehet tisztán tartani az intim területeket, de ez nem igaz. A tiszta vagy enyhén szappanos víz tökéletesen megfelel erre a célra, arról nem beszélve, hogy az intim-mosakodószerek akár irritációt is okozhatnak.
# 6: Szőrtelennek kell lennie
Ezt nyilván mindenki maga érzi, divat ide vagy oda, de az orvosok szerint a szőrnek ott a helye és dolga, azaz funkciója van. Távol tartja a baktériumokat a hüvelytől, ráadásul a szőrtelenítés miatt a szeméremajkak előbb sérülnek, viszkethetnek, kivörösödhetnek.
# 7: Az ott látható vénák rendellenesek
Egyáltalán nem azok, sőt, terhesség alatt még erőteljesebbé válhatnak. A véráramlat erőteljesebb lesz a kismedence környékén, így ezek az erek megjelenhetnek a nagyajkakon és a kisajkakon is.