Egyéb kategória

Hoppá! Szabályszegés miatt Szabyestet is kizárták a Dalból

Szabyest szabályszegés miatt nem vehet részt Dal 2017-es műsorában. Mutatjuk, ki léphet a helyére!

vous - 2017.01.04.
Hoppá! Szabályszegés miatt Szabyestet is kizárták a Dalból

Egy napja, január 3-án a Jetlag nevű formációt, most pedig Szabyestet zárták ki a versenyből.

A Média klikk szerint Dal 2017 pályázati feltételeinek 1. pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt Szabyest Szerelem kell című dala nem vehet részt a versenyben. Az 1. pont ugyanis kimondja, hogy “a benevezett dal (sem a szövege, sem a zenéje) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy média-felületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2016. szeptember 1. előtt”.

Forrás:
Facebook/ Szabyest

A Szabyest szerzeménye azonban szeptember 1. előtt nyilvános lett,  így a dalverseny hazai és nemzetközi szabályainak értelmében a versenyben nem léphet színpadra. Helyette a szakmai zsűri listáján a soron következő dal, vagyis a képen látható Rocktenors Ősz című szerzeménye szállhat versenybe.

Forrás:
Facebook/ Rocktenors
Ajánlott cikkek