Rend a lelke mindennek, de egy nagyon fura dolgot derítettek ki kutatók. Jobban teszitek, ha nem ágyaztok be.
Szégyen, nem szégyen, sokszor meséltem már nektek arról, hogy rendetlen vagyok. Ebből adódóan ha nincs velem a rendmániás pasim, az ágyam sem vetem be reggelente. A tudomány viszont most mellém állt. Kiderült ugyanis, hogy sokkal jobb, ha nem vetitek be az ágyatokat.
Ezt árulja el a párkapcsolatotokról a kedvenc alvópózotok
Van, aki a kiskifli-nagykifli pózra esküszik; van, aki távol egymástól tud jót aludni; de akad olyan is, aki lábakat összekulcsolva alszik el a párja mellett. Bármelyik pózról beszélünk, sok mindent elárulhat a kapcsolatotokról. Lássuk hát, mit is mondana rólatok az alvópózotok, ha beszélni tudna.
A cikk folytatása ITT jön!
Egy 2005-ös tanulmány kimutatta, hogy az atkák sokkal jobban kedvelik a takarosan megvetett ágyat. Imádják a sötét, meleg és nedves helyeket. A rétegek között nagyon jól érzik magukat és egymást is… értitek?! Így ők is és minden belőlük származó anyag szépen megtelepszik az ágyneműn, ezáltal pedig rajtunk is.
A megoldás az atkák ellen pedig nem más, mint a vetetlen ágy. A vetetlen ágyon ugyanis éri őket a napfény és a levegő, ez pedig totál kinyírja őket.
Éljen a vetetlen ágy!